10 éves a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium – Egy évtizede segítik a diákokat
Fotó: Szarka Lajos

Alapításának 10. évfordulóját ünnepli a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium. A felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű hallgatókat már egy évtizede segítik és támogatják a megyeszékhelyen. Az országban egyébként tizenegy keresztény szakkollégium működik, ezek között fontos szerepe van a nyíregyházinak is – mondta a jubileumi ünnepségen Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár.

A Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium abból a felismerésből jött létre, hogy hiányzik az a fiatal roma generáció, amely érti a többségi társadalom elvárásait és saját közössége szükségleteit, tagjai elkötelezettnek érzik magukat a párbeszéd és a kapcsolat formálásában.

Szakkollégiumok együttműködése

A nekik otthont biztosító Nyíregyházi Egyetem a térség szellemi központjaként mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a nyitott, felelős gondolkodású értelmiségi fiatalok közösségeit támogassa. Ettől a szemlélettől indíttatva még 2009-ben csatlakozott a magyar szakkollégiumi mozgalomhoz, és létrejött a Lónyay szakkollégium.

„2011-ben pedig létrejött az Evangélikus Roma Szakkollégium, ahogyan mi is érezzük, hogy ez a mi szakkollégiumunk, hiszen szerves részünket képezi. A két szakkollégium együtt is nagyon erős és nagyon sokat dolgozik együtt, szorosan együttműködik, hiszen a cél közös. A cél a tehetséges értelmiségi fiatalok fejlesztése, a közösségi lét megteremtése, a közösségi szerepvállalás megteremtése, a személyi és tárgyi feltételek megteremtése a fejlődéshez és egy nagyon fontos szempont az, hogy együtt közösen tudjunk haladni előre” – mondta köszöntőjében Vassné prof. dr. habil. Figula Erika, a Nyíregyházi Egyetem rektora.

A szakkollégisták olyan többletszolgáltatást kapnak, amelyek lehetővé teszik, hogy bekapcsolódjanak a mesterképzésbe és a későbbiekben sikeresebben tudnak majd érvényesülni a munkaerőpiacon.

A kezdet

Laborczi Géza köszöntőjében visszaemlékezett, hogyan indult a roma szakkollégium, milyen feladatokkal szembesültek a kezdeti időszakban.

„Szociális intézmény legyünk vagy minőségi felsőoktatás, tele volt az életünk olyan eldöntendő kérdésekkel, ami nem volt könnyű és valahogy a jóisten mindig adott nekünk annyi erőt, találékonyságot, egymásra figyelést, hogy nem tévedtünk el, nekem úgy tűnik így tíz év után, hogy nem tévedtünk el ezekben a kérdésekben. Jó volt az erőforrás onnan felülről. Másrészt köszönet azokért, akikkel együtt dolgozhattunk, a diákjainkért, és talán vannak itt szülők is, köszönet a szülőknek, hogy ránk merték bízni mindannak ellenére, amilyen világban élünk ma, ránk merték bízni a gyerekeiket” – emlékezett vissza Laborczi Géza, az Evangélikus Roma Szakkollégium Igazgatótanácsának elnöke.

11 szakkollégium országszerte

Az evangélikusok gondoskodóak, kitartóak, odafigyelnek a gyengébbre és összefüggésekben gondolkodnak. Észreveszik, hogy kinek és milyen segítségre van szüksége. Egyéniségük által is fontos részét képezik a társadalomnak az Evangélikus Roma Szakkollégium tagjai.

„Ez egy nagyon komoly feladat, úgy része lenni az egésznek, hogy közben nem beleszürkülni abba, amit csinál, hanem egyéniségként megmaradni, állandóan kezdeményezni, de nem rebellisként, de állandó újítóként része lenni az egésznek. Akkor még itt van ez az óriási feladat, hogy cigányokkal kell foglalkozni. Én magam nem vagyok cigány, ezért nehéz róla beszélni, de az nagyon különleges ebben az evangélikus gyerekben, hogy ő nem cigány, de mégis valami olyan összetartás van benne, amitől a cigány fiataloknak a terhét segíti cipelni. Nem ígéri meg nekik, hogy ezt a terhet átveszi tőlük, nem tesz olyan ígéretet, amit nem tud megtartani, nem tesz olyan ígéretet, ami nem létezik. Bármennyire büszkék a cigányok a cigányságukra és az Isten tartsa meg a cigány testvéreinket ebben a büszkeségben, mégis csak teher a mindennapokban” – emelte ki beszédében Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár.

A helyettes államtitkár beszédében kiemelte, az elmúlt évtized a garancia arra, hogy Nyíregyházán a következő tíz évben is legalább olyan aktív és eredményes lesz az Evangélikus Roma Szakkollégium, mint amilyen az elmúlt időszakban volt.

Kapcsolódó galéria

10 éves az Evangélikus Roma Szakkollégium