Az utakról

Kórházba szállították az idős sofőrt

Kórházba szállították az idős sofőrt

A nyugdíjas férfit a kiérkező mentők ellátták, majd kórházba szállították.

Nagy volt a riadalom a Ferenc körúton!

Nagy volt a riadalom a Ferenc körúton!

A kiérkező tűzoltóknak egy porral oltóval sikerült megfékezni azt, hogy lángolni kezdjen a kapcsolószekrény.

Négyes karambol a körúton

Négyes karambol a körúton

A ráfutásos karambolhoz a mentőket és a tűzoltókat is riasztották.

Figyeljünk a felüljárón!

Figyeljünk a felüljárón!

A kivitelező a Móricz Zsigmond utca felől kanyarodó sávot alakít ki, ezért volt szükség a korlátozásra.

Egyirányú lett a Tompa Mihály

Egyirányú lett a Tompa Mihály

Az önkormányzat pedig társ volt abban, hogy javuljon az itt élők életminősége.

Lefényképezte, ki húzta meg a kocsit

Lefényképezte, ki húzta meg a kocsit

A sofőr se szó, se beszéd angolosan távozott volna a helyszínről, azonban egy szemfüles megfigyelő lefotózta a károkozást.

A Nyírtávhő dolgozik az Ungvár sétányon

A Nyírtávhő dolgozik az Ungvár sétányon

A szolgáltató ugyanis csütörtök óta hibafeltárást végez ezen a területen

 Újabb utcát adtak át a forgalomnak

Újabb utcát adtak át a forgalomnak

Ám mivel továbbra is él itt a forgalomkorlátozás, ezért lassan lehet haladni.

Kérték, az önkormányzat pedig lépett!

Kérték, az önkormányzat pedig lépett!

A tükröt fel is állították, az arra közlekedőknek nagy segítség lehet a kihajtásnál.

Nem bírta a hőséget egy motorvonat

Nem bírta a hőséget egy motorvonat

A felhevült motorvonat hőmérsékletét a tűzoltók vízsugárral igyekeztek csökkenteni.

Hibafeltárás miatt korlátozzák a vízszolgáltatást

Hibafeltárás miatt korlátozzák a vízszolgáltatást

A szakemberek a Bujtos, a Liszt Ferenc, a Tóth Árpád utca, valamint az Inczédy sor határolta területen keresik a hibát, ami egy csőrepedés lehet.

Lassabban a László utcán!

Lassabban a László utcán!

Az építkezések ideje alatt sebességkorlátozás van érvényben, ráadásul a javítás több forgalmi és kanyarodó sávot is érint.

Több autóban keletkezett kár

Több autóban keletkezett kár

A sofőr a Sóstói úton az állatpark felé hajtott, amikor nekiment egy parkoló járműnek, ami az ütközés erejétől az előtte álló autóval is ütközött.

Rendőrök irányították  a forgalmat

Rendőrök irányították a forgalmat

A Debreceni, Váci Mihály, és a Móricz Zsigmond utcák kereszteződésében 8 és 12 óra között rendőrök irányították a forgalmat.

Nekirohant az álló járműnek

Nekirohant az álló járműnek

Egy személygépkocsi sofőrje nem vette észre, hogy előtte egy kisteherautó áll, és belerohant.

Megtépázta a vihar a fákat

Megtépázta a vihar a fákat

A viharos szél következtében, többek között a Törzs és a Toldi utcán lehasadt, veszélyes faágakhoz riasztották a NYÍRVV munkatársait.

A rendőrök tisztázták, ki hajtott át a piroson

A rendőrök tisztázták, ki hajtott át a piroson

A balesetben nem sérült meg senki, azonban a járművezetők nem tudtak megállapodni abban, melyikük volt az, aki áthajtott a tilos jelzés ellenére.

Nem vette észre, hogy megállt

Nem vette észre, hogy megállt

Egy személygépkocsi forgalmi okokból megállt, amit az őt követő autó sofőrje nem vett észre.

A magaszfeszültségű vezeték okozta a gólyák vesztét

A magaszfeszültségű vezeték okozta a gólyák vesztét

A szakértők úgy gondolják, hogy a két kifejlett példány a fiókáikat akarta repülni tanulni.

Elütöttek egy őzet

Elütöttek egy őzet

A Sóstói úton, a Kond utcai kereszteződésben találtak rá az állat élettelen testére, vasárnap hajnalban

 Több millió méhecske veszélyezteti a 338-ason közlekedőket!

Több millió méhecske veszélyezteti a 338-ason közlekedőket!

A kocsiban ülő sérültek miatt a mentőket és a tűzoltókat is a helyszínre riasztották, akiknek félelmetes mennyiségű, kiszabadult és felbolydult méh jelenlétében kellett ellátni a sérülteket.

Kórházba szállították az idős sofőrt

Kórházba szállították az idős sofőrt

A nyugdíjas férfit a kiérkező mentők ellátták, majd kórházba szállították.

Városi cégeink