Átalakul a két tér zöldfelülete ­– Favágással kezdenek, majd dupla annyit pótolnak

Nyíregyháza MJV Önkormányzata közel 1,2 milliárd forint, száz százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a Zöld város kialakítása Nyíregyháza területén című pályázatra. A megvalósítási helyszínek közül elsőként a Benczúr és a Bessenyei téren kezdődnek meg a kivitelezési munkálatok. Felülvizsgálták a terek növényzetét is, a betegeket eltávolítják, majd a beruházás során városi rekreációs zöldterületeket alakítanak ki.

21 fát vágnak ki és 55 fát ültetnek majd

Batizi Tamás projektvezető elmondta, a munkák fél évig tartanak majd, és már most kéri a városlakók türelmét és megértését. A jövő héten mindenki szeme láttára 21 fát vágnak ki. Csak olyan fákat távolítanak el, amelyek károsak, sérültek vagy veszélyesek. Kiválasztásukat nagy gonddal tették, például egy juhar megmentése érdekében inkább a sétaút vonalát módosították.

Sigmond Sándor városi főkertész szerint az új park képébe nem illenek bele azok a fák sem, amelyek terjeszkedőek, így elfertőzik a zöldfelületet. Ilyen például a bálványfa, hétköznapi nevén az ecetfa. Ebből négy darab is van a területen, amelyeket többek között kivágnak. Ezeket 55 fa ültetésével és 5519 cserjével pótolják majd.

Közlekedés

A munkálatok miatt a Benczúr teret a szabadtéri színpadig körbe lezárták, a gyalogosforgalom megszűnt. A Kölcsey gimnázium oldalában az útpályát két méterrel leszűkítették. A szilárd burkolatok bontása és a bontott anyag elszállítása a jövő hét végéig megtörténik, de a játszótérre a bejárást biztosították.


Szoboszlai Tibor

Légifotók: Kohut Árpád