Wass felolvasó maraton – Hatodik alkalommal rendezik meg, Rékasi is eljön!

Feb 10, 2025

Február 21-én 6. alkalommal csatlakozik a Wass Albert felolvasó maratonhoz a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola.

Ezen a napon az 1-7. óráig a diákok, tanárok óránként ellátogatnak iskolai könyvtárba, ahol felolvassák Wass Albert egyik versét, meséjét vagy egy regényének részletét. A rendezvény kiemelt pontja lesz, hogy ebben az évben meghívták Rékasi Károly színművészt, aki 14 órától az iskola kápolnájában beszél majd Wass Albert műveihez való kötődéséről, illetve Wass Albert műveit is tolmácsolja diákjaink számára, akik így egy rendhagyó irodalomórán vesznek részt.

15 órától pedig várják azokat a felnőtteket, akik szívesen bekapcsolódnak a felolvasásba és az iskola könyvtárába ők is elhozzák azokat a kincseket Wass Albert műveiből, melyeket szeretnének megosztani a hallgatóközönséggel.

A rendezvényt Ilyésné Tóth Viktória és Csernyus Enikő tanárnők szervezik.

Előző hír
Nyíregyháza Open - újabb verseny az Atlétikai Centrumban
Következő hír
Kedvcsináló - A Szent Imre Katolikus Óvodában különleges foglalkozással várják a kicsiket

Kapcsolódó híreink