Visszatért a kapitány

 Törtei Tamás visszatér Nyíregyházára! A védő távozott Ceglédről, a jövő héttől pedig a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia U17-es csapatának pályaedzője lesz.

- Törtei Tamás négy éven keresztül a Nyíregyháza Spartacus játékosa, két évig csapatkapitánya volt. Nem kérdéses, hogy a Nyíregyházához tartozik, helye van a klubnál, tapasztalatára, munkájára számítunk - mondta Dr. Elbert Gábor sportszakmai ügyvezető.

A megállapodás egyelőre az év végéig szól, utána újra tárgyalják a felek. A védőnek jól esett, hogy a Szpari számít rá.

- Nagyon örültem hogy a klub vezetése illetve Németh Károly az akadémia szakmai vezetője is pozitívan fogadott. Mindenben segítenek a "B" licenszes tanfolyam során, majd szeretném megszerezni a szükséges papírokat, hogy erőnléti edzéseket tarthassak. Hosszú távon ez a cél. A héten még egyeztetjük a részleteket, amiben tudom segítem az U17-es csapatot, és a jövő héten már munkába állok - mondta Törtei Tamás.

A Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia U19-es csapatából több játékos is készülhetett már a felnőtt kerettel az elmúlt hetekben. Rendszeresen jó teljesítményt nyújt Kulcsár Hunor az utánpótlás gárdában, így meghívást kapott a Telkiben zajló mini edzőtáborba, és akár a szerdai Csorna elleni Magyar Kupa mérkőzésen is pályára léphet. A találkozó 13.30-kor kezdődik. 

Dankó László