Vigyázat, csalók! – Rendszeresen tartanak előadásokat a megyében minden korosztály számára
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében rendszeresen tartanak előadásokat a bűnmegelőzési szakemberek több korosztály javára.

Időskorúak és fiatalok sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzése a cél. Az utóbbi csoport a „Mentsétek meg Gordon macit” elnevezésű interaktív játékkal találkozik, a nyugdíjasok pedig abszurd színházi előadás nézői lehetnek.

Nyolc abszurd jelenetsor mutatja be a csalások különféle válfajait és azok megoldását. Verebes István szövegkönyvére Bal József rendezte a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színészeit a Vigyázat, csalók! előadásban. Az áldozattá válás megelőzése a bűnmegelőzés egyik leghatékonyabb és leggazdaságosabb módszere – vélik a szakemberek.

Dr. Kovács Attila, a MRFK bűnüldözési osztályának vezetője kiemelte:

A Pusztán hatan - Újratöltve pályázat keretében valósult meg ez a program. Hat alföldi megye összefogása az időskorúak védelme érdekében. Előzményként azt tudni kell, hogy 2017-ben ez a program egyszer már megvalósult. Alapvetően a cél az, hogy az idős korosztályt megszólítsuk, hogy minél kevésbé legyenek áldozatai bűncselekményeknek. Nem feltétlenül a nagyvárosi lakosságról beszélünk, inkább az elhaló településeken, tanyavilágban, kisebb falvakban élőkről. Számos programmal állunk a publikum elé, melynek a célja egyértelműen ez. Szórólapok, kiadványok, rádióközlemények, tv- interjúk keretében próbáljuk az időskorúak figyelmét rávilágítani arra, hogy mit tehetnek annak érdekében, hogy a saját biztonságukat minél inkább garantálni tudják.

Egy jó befektetési ötlettel, az unoka vagy valamely hozzátartozó megmentésére, akár baleseti kár megtérítésére csalnak ki pénzt az idős emberektől. A rendőrség akciói, hirdetések és a játékhoz vagy színházi előadáshoz kapcsolódó tanulságok miatt remélhető, hogy egyre kisebb sikerrel.

Ez a generáció másképp van szocializálódva, mint az átlag közép - vagy fiatal generáció. Az életkoruk miatt kicsit hiszékenyebbek is és talán jóindulatúbbak is, mint az átlag ember. Alapvetően vagyon elleni bűncselekmények jöhetnek szóba. Ugye az unokázós csalásról már sokat lehetett hallani. Telefonon keresztül próbálnak pénzt kicsikarni az idős emberektől. Ezen kívül besurranó tolvajokról beszélhetünk, házalókról beszélhetünk, és úgy általánosságban bármilyen vagyon elleni bűncselekményről, amivel egy átlag ember találkozhat, csak az idősek egy kicsit jobb szándékúak, egy kicsit könnyebben átverhetőek.

 - tájékoztatott a bűnmegelőzési osztály vezetője.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya egész évben kiemelt figyelmet fordít az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekre, azon belül is különösen az úgynevezett „unokázós” csalások megelőzésére. A bűnmegelőzési szakemberek a városi rendőrkapitányságok körzeti megbízottjaival közösen, lakossági fórumokon vesznek részt, ahol a megjelenteket, főként a szépkorú személyeket hasznos tanácsokkal és megelőzési ajánlásokat tartalmazó szóróanyagokkal látják el.

Telefonhívások esetében kérjenek visszahívást, és addig próbálják felkeresni azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik!

A csalók a bűncselekmények elkövetésére felkészülnek és a sértett bizalmának elnyerése, meggyőzése érdekében olyan valós információkat is közölhetnek, amelyek tényleg a hozzátartozóhoz kapcsolódnak.

Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítsék a rendőrséget, hívják a 112-es segélyhívót!

És ne feledjék, hogy idegeneknek soha ne nyissanak ajtót, ne adjanak nekik pénzt! A hivatalos ügyekre hivatkozóktól kérjenek igazolványt. Gyanús idegenek látogatása esetén lehetőség szerint jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát.