VIDOR – A Csak bejjebb, Jancsikám! és a Furcsa pár is bemutatkozott

Aug 31, 2026

Két újabb vendégelőadást láthatott a nyíregyházi közönség pénteken a 25. VIDOR Fesztivál versenyprogramjában. A Szolnoki Szigligeti Színház a Csak bejjebb, Jancsikám! című előadást hozta el Nyíregyházára, amelyben Huszárik Kata és Molnár László lépett színpadra. A Karinthy Színház pedig Neil Simon egyik legismertebb vígjátékával, a Furcsa párral érkezett a fesztiválra. A két produkció eltérő történettel és témával, de egyaránt nagy sikerrel szerepelt a VIDOR közönsége előtt.

Eredeti vallomások és történetek alapján készült a Csak bejjebb, Jancsikám! című előadás, amelyet a jubileumi, 25. VIDOR Fesztiválon is láthatott a közönség. A Szolnoki Szigligeti Színház darabjának alapja Vajda Mária Hol a világ közepe? című tanulmánya. Az előadást Molnár László alkalmazta színpadra és rendezte, Huszárik Kata mellett pedig ő a másik szereplője is.

Másképp szeretünk, mint régen?

A darab olyan intim témákról is beszél, amelyek sokáig tabunak számítottak, és amelyekről még ma sem mindig beszélünk nyíltan. – Az előadás eredeti vallomásokat tartalmaz a balmazújvárosi és a hortobágyi parasztság szerelmi életéből, és eredetmesékkel van megtűzdelve. A szexualitás áll a középpontban, és egy olyan intim téma kerül terítékre, amiről jaj, de szemérmesen beszélünk, holott a hétköznapjainkban a lehető legfontosabb dolog, anélkül nem létezünk, és mégis tabuként kezeljük. Ma már a gyerek megfogja a mobiltelefont és két kattintással TikTokon, vagy bármilyen fórumon beforog neki a pornófilm, ha szeretnénk, ha nem szeretnénk. A két világháború között élő parasztemberek szexuális életét dolgozzuk fel, és számomra az a legizgalmasabb, hogy mennyit változtunk azóta, vagy mennyit nem változtunk. Hogy egyáltalán változik-e valamit egy férfi-nő kapcsolat ennyi idő alatt? – nyilatkozta Molnár László színész, rendező.

Húsz év tapasztalatával a színpadon

Az egyszerre humoros és pikáns hangvételű, szókimondó darab szereplői több mint húsz év után tértek vissza az előadáshoz. Az eltelt évtizedek tükrében a színészek ma már egészen más tapasztalatokkal állnak színpadra, mint annak idején. – Nagyon más. A darabnak van egy kronológiája, egészen a fiatalkortól eljutunk az időskorig, és hát ez magában hordozza rögtön azt is, hogy mi ezt nagyon fiatalon csináltuk, és akkor előrefelé mentünk az időben. Most pedig már egy kicsit visszafelé nézünk, szerintem az a fajta tapasztalat, az élet, és minden, ami megtörténik az emberrel harminc év alatt, meglátszik a színpadon is – mondta Huszárik Kata Jászai Mari-díjas színésznő.

Ismerkedés sok humorral

Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát a Karinthy Színház hozta el a VIDOR Fesztiválra Olt Tamás rendezésében. Felix és Oscar jó barátok, de szinte mindenben különböznek egymástól. Amikor egyikük válása miatt összeköltöznek, hamar kiderül, hogy a közös élet nem lesz egyszerű. A helyzetet pedig – ahogy az egy vígjátékban lenni szokott – a nők tovább bonyolítják. – Amikor van egy olyan darab, amiben sok férfi van, akkor előbb-utóbb kinyílik az ajtó, és bejön két nő. Na, ezek vagyunk mi Mikecz Estilla kolléganőmmel. Ugye ez a két férfi, akik a házasság után egyedül maradnak, egyszer csak eljutnak oda, hogy szeretnének ismerkedni. Mi pedig a fölöttük lakók vagyunk Estivel, mi játsszuk Gwendolint és Cecilyt. Az egyik elvált, a másik pedig özvegy, és ennek a négy embernek a nagyon komikus egymásra találása adja igazából a helyzetkomikumot. Egyikük sem tudja, hogyan kell randizni, fogalmuk sincs, mit csináljanak, és ebből nagyon vicces jelenetek kerekednek – emelte ki Balázs Andrea színésznő.

A Furcsa pár a Soproni Petőfi Színház és a Karinthy Színház közös produkciója. A darabot tavaly tűzték műsorra, azóta pedig több alkalommal is játszották.

Előző hír
Építsd meg a saját világodat! – Szeptember 5-én újra LEGO® Játékvárossá változik Nyíregyháza...
Következő hír
Sóstó Kupa, immár 10. alkalommal rendezték meg a versenyt

Kapcsolódó híreink