Vereség a nyitányon

 Két teljesen átalakult csapat találkozott szombaton este a férfi kézilabda NB-I/B nyitómérkőzésén. A házigazda nyíregyháziaknál mindössze hat játékos maradt a tavalyi keretből, a vendég ózdiaknál pedig szintén nagy volt a mozgás a nyári szünetben. A mérkőzés elején úgy tűnt, az NYKC állt össze hamarabb, és bár egy-egy góllal, de vezettek a mieink. 4-3 után viszont nem tudott mit kezdeni a vendégek védekezésével a Nyíregyháza, az Ózd fokozatosan meglépett, és a szünetben már 16-9-re vezettek a borsodiak. A második játékrész elején viszont feltámadt az NYKC, sokat javulr a védekezés és a kapusteljesítmény, így három gólra is felzárkózott Bécsi János együttese. Közelebb azonban nem sikerült kerülni, így a vendégek megnyerték a találkozót, a második félidőben mutatott játékra azonban lehet építeni hazai oldalon. 

Nyíregyháza - Ózd 22-26 ( 9-16)

Continental Aréna, 300 néző 

Jv: Ágnecz, Sipos

Nyíregyháza: Oláh - Vasas 3, Varga 4, Kurbely 3, Székely, Gubó 3, Gidai 2 Csere: Gadnai(kapus), Horváczki, Boda 3, Tóth 2, Takács, Nagy 1, Priczel 1

vezetőedző: Bécsi János 

Kiállítások 10 illetve 10 perc

Dankó L