Véradók Napja – 143 véradó vett át elismerést

1954-től köszöntik a Magyar Véradók Napján azokat, akik embertársaik életét mentik meg azzal, hogy vért adnak. A Magyar Vöröskereszt Nyíregyházán is köszöntötte a vármegye sokszoros véradóit. A keddi ünnepségen 143 véradó vett át elismerést.

Köszönet és megbecsülés illeti azokat, akik vért adnak azért, hogy megsegítsék, megmentsék embertársaik életét. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete minden évben megrendezi tiszteletükre a Véradók napját, amelyre idén is 50-szeres, vagy akár 145-szörös véradókat hívtak.

– 1939 óta a Magyar Vöröskereszt szerves része a hazai véradás szervezésnek és azok az emberek, akik önzetlenül nyújtják karjukat és segítenek azért, hogy a hazai vérellátás biztonságban legyen. Megérdemlik azt, hogy minimum megköszönjük nekik a véradást. Nagyon sokféle módon köszöni meg a véradóknak ezt a jellegű önzetlen segítségnyújtást a Vöröskereszt. De amikor találkozunk itt együtt és sok olyan ember van együtt egy térben, akik vért adnak, akik közös célért közös ügyben összefognak, azt mindenképpen jól megélni és nagyon jó olyan emberekkel kezet fogni, akik rendszeresen vagy akár alkalmanként részt vesznek a véradás szervezés hazai tevékenységében – mondta el az eseményen a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

Horváth Péter Zsolt, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese köszöntőjében úgy fogalmazott, a véradók a mindennapok hősei. A keddi ünnepségen 143 véradó vett át elismerést, ők az elhangzott adatok alapján több mint 27000 embertársuk életben maradásához, gyógyulásához, gyógykezeléséhez járultak hozzá. Az ünnepség helyszíne a Vármegyeháza díszterme volt.

– Mi nagyon fontosnak tartjuk és minden évben igyekszünk helyt adni a Vöröskeresztnek és azoknak a véradóknak, akik a legfontosabbat adják és a legönzetlenebbül adják, hiszen a saját testükből segítenek más embereken, hiszen a vérükkel szolgálják a betegeket és a rászorulókat. Úgy gondolom ez egy nagyon nemes feladat, és az a munka is, amelyet a Vöröskereszt végez, nemcsak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, hanem országosan is, sőt a határokon átnyúlóan, az mind-mind elismerésre méltó. Természetesen a vármegyei önkormányzat nevében is szeretnénk ezt a munkát elismerni, és megköszönni a véradóknak még egyszer azt az önzetlen, segítőkész odaadást, amellyel segítenek azokon, akiknek a legfontosabb hiányzik az életükből, adott helyzetben a vér – emelte ki Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke.

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében azt mondta, 58-szoros véradóként büszke arra, hogy ennek a családnak a tagja. A vér ma is pótolhatatlan, semmi mással nem helyettesíthető, nélkülözhetetlen a gyógyításhoz. A szükséges vérmennyiség pedig csak a véradóknak köszönhetően biztosítható, és büszkék lehetünk rá, hogy hazánkban egészséges vér áll rendelkezésre, szemben a világ számos országával – hangzott el az ünnepségen.

– A véradók azok a segítők, akik a saját testükből adnak azért, hogy egy másik ember gyógyulásának az útját egyengessék és az egy nagyon-nagyon fontos dolog. Addig, amíg a vér semmi mással nem pótolható, csak vérrel, addig szükség lesz a véradókra, és mi pedig szeretnénk, hogy ők ezt a fontosságot érezzék, hogy tudják, hogy nekünk mindenképpen számítanak, és hogy mi számontartjuk azt a csendes cselekvést, amit ők az életük során a napjaikba belefűzve megtesznek másokért – hangsúlyozta Gurály Edina, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezetének igazgatója.

Több ezer ember van a vármegyében, aki évente 2-3, vagy akár több alkalommal is vért ad. Őket köszöntötték és ünnepelték kedden Nyíregyházán, hiszen ahogy elhangzott, a véradók példaképek, akiknek jár az őszinte köszönet.