Vádemelés a zsaroló nő ellen

Vádemelés a zsaroló nő ellen

A Nyíregyházi Járási Ügyészség zsarolás miatt emelt vádat egy nő ellen, aki volt szeretőjét zsarolta meg azzal, hogy kapcsolatuk a feleségének felfedi, és ezzel csaknem másfél millió forintot csalt ki a férfitől.

A középkorú nő 2019 októberében felvette a kapcsolatot korábbi szeretőjével és telefonon keresztül megzsarolta azzal, hogy ha nem fizet neki 2 millió forintot, akkor tönkreteszi a családját, és feltárja a korábbi viszonyukat a férfi felesége előtt.

A sértett félve attól, hogy a nő a titkukat felfedi, először 1.200.000.-Ft készpénzt, majd másnap további 250.000.-Ft-ot adott át a nőnek.

A nő ennyivel nem érte be, telefonon többször hívta a férfit, aki már nem vette fel neki a telefont, ezért először a sértett édesanyját, majd a feleségét hívta fel. Beszámolt nekik a korábbi viszonyról, és azért, hogy nem tegye tönkre a családot további 1 millió forintot követeltEzt az összeget azonban már nem kapta meg.

Az ügyészség a nőt zsarolás bűntettével vádolja, mely bűncselekmény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

Forrás: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség