Újra nyíregyházi győztes az egyik legkeményebb futóversenyen!
Pünkösd vasárnap rendezték az Ultra-Trail Hungaryt, hazánk legnépszerűbb terefutó versenyét 1600 futóval a rajtlistán. Idén már öt különböző távra lehetett nevezni, ebből a leghosszabb a 112 km-es klasszikus UTH táv, 4400 méter szintemelkedéssel, keresztül-kasul a Pilis és a Visegrádi-hegység tájain. Az UTH-t 2015 óta kilencszer rendezték meg, hagyományosan a pünkösdi hétvégén (2020-ban és 2021-ben a pandémia miatt elmaradt), a nyíregyházi Ifj. Belust Tamás mind a kilencszer elindult és célba is ért! Ilyen sorozata rajta kívül már csak három sporttársának van, erre kifejezetten büszke.
- Eddig háromszor sikerült dobogóra állnom a vasárnap esti szentendrei eredményhirdetésen, 2018-ban és 2023-ban harmadik, 2019-ben pedig első lettem. Idén is nagyon erős volt a mezőny, tele kiváló magyar és külföldi terepultrásokkal, de a formám, a rutinom és a pályaismeret mellettem szóltak, erősen bíztam egy jó helyezésben. Az éjféli rajt után hamar kialakult egy 4-5 futós élboly, köztük haladtam én is, az első ellenőrző pont után (10,5 km) pedig megpróbáltam egy ritmusváltással leszakítani magamról a többieket. Ez majdnem tökéletesen sikerült, már csak Nyeső Andris tudta tartani a lépést. Aztán 17 km-nél, mielőtt felértünk Dobogókőre, újra tempót váltottam, kicsit talán kockáztatva is, és Andris is látótávolságon kívül került. Innentől egyedül haladtam tulajdonképpen a célig, ha nem számítjuk a 85 km-es táv mezőnyét, akik a mi ötvenedik kilométerünknél csatlakoztak be az útvonalunkba - mesélte Ifj. Belus Tamás.
A pálya kiváló volt, száraz, bár elég kemény, és a vékony porréteg nagyon csúszott is a tetején.
- Az éjszakai rész végére már 7 perc volt az előnyöm, ami 75 km-re már 15 percre nőtt. Délelőtt kezdett nagyon meleg lenni, ez engem is megviselt, úgyhogy Visegrád után kicsit csökkent az előnyöm, emiatt muszáj volt újra rákapcsolnom. De erre is volt még bennem erő, úgyhogy végül az utolsó 25 km-en a győzelem már biztosnak tűnt, csak a tervezett 12 órán belüli célidőért még küzdenem kellett. A záró 6 km-en Szentendre házai között szinte sprintelnem kellett a 12 óráért, végül 11 óra 57 perccel értem célba, mögöttem két magyar futóval, Nyeső Andrással (12:18) és Strifler Attilával (12:25). Senki nem nyerte meg a kilenc rendezés alatt a fiúk között kétszer az UTH-t, én vagyok az első, ez is egy ilyen "büszke vagyok rá" dolog - tette hozzá a nyíregyházi sportoló .
Edzőként is fontos volt neki ez a nap, négy távon 13 sportolója futott a versenyen. Nem túlzás, hogy őket várni a célban még izgalmasabb volt, mint versenyezni.
- Külön öröm, hogy edzőtársam és jó barátom, Csombók Csaba a 85 km-es Szentlászló Trailen megszerezte az előkelő harmadik helyet, de sok más nyíregyházi és megyénkbéli futó is teljesítette a maga által választott távot. Ezzel vége a tavaszi szezonomnak, ami talán a legerősebb volt a 20 éves pályafutásom alatt (Bükki Hard II., Istria 100 kat. I, UTH I.) de nincs túl sok idő a pihenésre. Pár hét múlva Olvasztó Dani barátommal közösen páros próbát teszünk a börzsönyi KÖR nevű 155 km-es kihíváson, aztán nyár végén jön az UTMB, az Ultra-Trail du Mont Blanc, ahol végre a klasszikus 170 km-es távon futom körbe a Mont Blanc csoportot - mondta Ifj. Belus Tamás.
Fotó: Ultra-Trail-Hungary