Újabb körforgalmak készülnek, a Család utcán két kereszteződés is biztonságosabbá válik
Fotó: Szarka Lajos

Az arra közlekedők, ott élők számára egyre látványosabb szakaszához érkezik az örökösföldi új körforgalmak építése. A nyertes önkormányzati, uniós projekt keretében készülő modern csomópontok a Család utcának a Belső körútnál és a Szalag utcánál lévő kereszteződésénél teszik biztonságosabbá és egyenletesebbé a forgalmat. Az őszre elkészülő beruházásokat dr. Kovács Ferenc kedden szemlézte annak jegyében, hogy a koronavírus-járvány időszakában is folytatódnak korábban elkezdett, jelentősebb beruházások Nyíregyházán, biztonságos munkavégzési körülmények között.

Tamás Ádám kalauzolta a polgármestert Örökösföldön, a Család utcán épülő egyik körforgalomnál. A kivitelező KE-VÍZ 21 Zrt. projektvezetője azt mondta, sok a megoldandó feladat, előre nem látható probléma, de a hosszú hétvége kivételével szombaton is dolgoznak, hogy minél hamarabb formát öltsön az új csomópont, amit ma még nehéz elképzelni. – Több szakaszban csináljuk, de ezen a részen már egy hónap múlva nagyon szépen látszódni fog... – fogalmazott.

Közműkiváltások

Szeptemberre pedig elkészül az ígéretek szerint. A Család utca – Belső körút csomópontban az ivóvízvezetékek kiváltása mellett a csapadékvíz-rendszer kiépítése zajlik, a napokban megtörténik a burkolatba eső 3 közvilágítási oszlop elbontása. A Család utca – Szalag utca csomópontban, ahol a STRABAG a kivitelező, szintén a közművek kiváltása, valamint a fagyvédő réteg készítése és tömörítése van folyamatban.

Indokolt fejlesztések

Mindkét nagy forgalmú csomópontban megvalósul a parkolók újraosztása, a meglévő buszöblök szabványosítása, illetve a gyalog- és kerékpáros átvezetés építése. A két fejlesztés különösen indokolt, a Szalag utcán több tömegközlekedési útvonal vezet, míg a Belső körút a városközpont megközelíthetőségét biztosítja, s erre áthaladva érhető el az Örökösföld lakótelep.

Megoldódó problémák

– Aki járt itt erre gyakran, a nagykörúttól közlekedve, az tudja, balra nagyívben kifordulni olyan lehetett, mint a viccben a csigának, oda születni kell... Ez most megoldódik, szeptemberre készen leszünk, úgyszintén a másik körforgalommal is. És itt, Örökösföldön az elmúlt években is nagyon komoly fejlesztések történtek – mondta dr. Kovács Ferenc.

Örökösföldi beruházások

A polgármester hozzátette: a stratégia részeként az előző években megújult a Család, a Szalag, a Törzs, a Semmelweis utca, s három csomópontfejlesztés is megvalósult. A Pazonyi és Orosi úti jobbra kanyarodó sávok mellett a Törzs utca – Semmelweis utca csomópontban új, négyágú körforgalom épült.

Sóstói kerékpáros fejlesztések a projektben

Visszatérve ehhez a 2017-ben készített, nagyjából 821 millió forintos, 100%-os, vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló projekthez: mint arról beszámoltunk, ennek keretében valósul meg az új gyalog- és kerékpárút a Kemecsei út mentén a Blaha sétánytól a Fürdő utcáig, valamint a Kemecsei út – Vénusz utcai csomópontban egy gyalogos átvezetés, és kerékpárosbarát településrész alakul ki Sóstógyógyfürdőn a Kemecsei út – Igrice csatorna – Berenát utca által határolt részen.

Jól gazdálkodtak

A polgármester a Nyíregyházi Televíziónak azt mondta, jól gazdálkodtak, ugyanis maradt még ebből a csomagból forrás, melynek a legjobb felhasználási módját egy módosítással elindították. Ami pedig összességében a közúti infrastrukturális fejlesztéseket illeti, különösen a csomópontoknál nagyon látványos az előrelépés az elmúlt fél évtizedben.

Fókuszban a csomópontok

– Ha valaki még emlékszik, mondtam öt évvel ezelőtt, hogy 14 csomópontot szeretnénk megvalósítani, nagyjából meg is leszünk. Jövőre húzódott a Vasvári Pál – Stadion utcai körforgalom, az is fontos. De ha csak a körforgalmakat összeszámoljuk az elmúlt öt évben, több épült talán, mint azelőtt 15 év alatt – utalt az elmúlt évek fejlesztéseire.

Az örökösföldi új körforgalmak építése várhatóan 2020 szeptemberében fejeződik be.