Újabb havas hétvége közelít

Péntek hajnalban északon, északkeleten és nyugaton lehet többfelé párás, ködös tájakra számítani. Az egyre inkább feltámadó délies szél azonban már a reggeli órákban kisöpri a nyirkos levegőt a Dunántúl nagy részéről. Tartósan ködös tájak északon lehetnek, itt ködszitálás, a hajnali órákban hószállingózás is előfordulhat. Délelőtt és kora délután az ország déli felén kell többórás napsütésre készülni, majd nyugat felől egyre inkább megnövekszik a felhőzet és egy hullámzó frontrendszer hidegfrontja éri el térségünket. Többfelé elered az eső, mely az esti óráktól kezdve nyugaton és északon fokozatosan havas esőbe, havazásba válthat át. Hajnalban -3, +4 fok közötti minimumokra számíthatunk, napközben déli, délnyugati maximumokkal, 3-13 fok valószínű.

Szombaton napközben főként a Duna vonalától keletre és néhol délnyugaton kell csapadékos időjárásra készülni. Egyre inkább havas eső, havazás lesz a jellemző. A legtöbb hó az Északi-középhegységben és keleten, valamint a Dunántúli-dombság területén hullhat. A front mögött észak felől beáramló hideg levegővel a lehűlés is megkezdődik, -1, +5 fok közötti értékek valószínűek. A többfelé erős északias szelet viharos lökések is kísérhetik.

Vasárnap nyugat felől a nap előrehaladtával mindenütt felszakadozik a felhőzet, északkeleten eleinte még gyenge havazás, hózápor előfordulhat. Szeles marad az idő, élénk, erős nyugatias légmozgásra készülhetünk. Hajnalban -5, +1, majd napközben is mindössze -1, +3 fokos értékekre számíthatunk.

Az átmeneti téli időjárásnak hamar vége szakad, hétfőn erős, viharos déli széllel, többfelé esővel, északon kezdetben esetleg havas esővel, ónos esővel jelentősen megenyhül az idő.

Forrás: idokep.hu
Fotók: Kohut Árpád