Tudományos konferencia a vármegyeházán

Dec 3, 2025

A tudományos eredményekben rejlő lehetőségekről is szó esett azon a vármegyeházán tartott szakmai tanácskozáson, amely része volt a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatnak. Az eseményhez kapcsolódóan „TEGNAP-MA-HOLNAP Tudással Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéért” címmel megnyílt egy kiállítás is.

Az idei esztendőben megalakulásának kétszázadik évfordulóját ünnepli a Magyar Tudományos Akadémia. Az emlékév kapcsán megfogalmazott új célkitűzés az, hogy az akadémia hozzájáruljon az ország helyzetének és biztonságának erősítéséhez, az életfeltételek, a tudás és a képességek javításhoz. A rendezvényen az MTA DAB Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szakbizottság három munkabizottsága számolt be kutatási eredményeiről.

Egészségszociológiai kutatássorozat

„Én azt gondolom, hogy minden kutatási téma fontos. De ha a Magyar Tudományos Akadémia fő gondolatára gondolok, amely valahogy úgy szól, hogy a népesség életfeltételeinek a tanulmányozása és az esetleges hiátusok fejlesztése a legfontosabb nemzeti feladat, akkor azt gondolom, ebbe nagyon sok minden belefér. Az Életmód és Egészségkutatások Interdiszciplináris Munkabizottságnak például az a feladata, hogy részben a különböző prevenciós lehetőségeket terjessze a lakosság körében. Ezekről ismeretterjesztő előadásokat tartson. Mindemellett empirikus kutatásokat is végzünk. Most éppen egy fiatalokat érintő egészségszociológiai kutatássorozaton dolgozunk, 2024-ben, ’25-ben és ’27-ben”

– mondta el Rusinné prof. dr. Fedor Anita, az MTA DAB Sz-Sz-B Vármegyei Szakbizottság elnöke.

A Magyar Tudományos Akadémia negyedik elnöke Lónyay Menyhért volt, aki tizenhárom éven keresztül állt a testület élén.

Lónyai Menyhértre is emlékeztek

„Nagy büszkeség, hogy Lónyai Menyhért – akinek itt látható a szobra a vármegyeháza előtt – a Magyar Tudományos Akadémia alapítói között volt. Nagy gonddal foglalkozott a tudománnyal, speciálisan a pénzügyekkel foglalkozott. Ő a pénzügyőrség megalapítója, a pénzügyi közigazgatás megszervezője Magyarországon. Ezért is fontos számunkra, hogy a tudomány napját, most a Magyar Tudományos Akadémia kétszázéves születésnapját ünnepeljük, ebben a díszteremben tehetjük ezt meg, Lónyai Menyhértre is emlékezve”

– emelte ki Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke.

A vármegyeháza Bessenyei termében „TEGNAP-MA-HOLNAP” címmel nyílt egy kiállítás is. Mint az anyagot összeállító Láczay Magdolna elmondta, a Magyar Tudományos Akadémia négy alapítója közül hárman, Károlyi György, Andrássy György és Vay Ábrahám is kötődnek a vármegyéhez.

Történelmi fordulók mentén válogattak

„A válogatás úgy történt, hogy azokat a nagy fordulókat, ahol a tudomány határozta meg az életünk változását, azokat vettem kiindulópontnak. Rögtön ott van, hogy először Magyarországon egy szabolcsi, tiszaberceli nemes fiú írta le, hogy szükség lenne egy magyar tudós társaságra, mert minden nemzet csak a maga nyelvén lehet naggyá. Ő Bessenyei György volt. Innentől kezdve sikerült úgy válogatni, hogy a nagy fordulókat – mondjuk a Tisza szabályozásától kezdve – követve figyelhettük, hogy milyen nevek kerültek a Magyar Tudományos Akadémia tagságába”

 – mondta prof. emeritus dr. Láczay Magdolna, az MTA DAB Sz-Sz-B Vármegyei Szakbizottság titkára.

Legújabb büszkeségként Kapu Tibor űrhajós került fel tudomány területén kiemelkedően alkotók közül a tablóra.

Hájer Zsigmond

Előző hír
Ingyenes szűrővizsgálatokkal érkezik az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta
Következő hír
Adventi Teadélután az NYSZC-nél - élményalapú foglalkozások

Kapcsolódó híreink