"Több, mint két hete nem lépett pályára a NYÍKSE-Szegfű Bútor.Így, kíváncsian várta mindenkit a pénteki mérkőzést. Szorosan kezdtek a csapatok. A vendégeknél 6 idegenlégiós és négy rutinos , évek óta ennek a bajnokságnak a legjobbjai.
Bíró köszönt be egy triplával a negyed elején, majd az ő és Verba kosaraival fej-fej mellett maradtunk a negyed végéig. Akkor azonban két perc alatt a vendégeknél Albumai kosaraival és Páli triplájával átvették a vezetést, 17-21. A két negyed között Brane Savic edző rendezte a sorokat és gőzhengerként működött a csapat! Fegyelmezett, tudatos játékkal Skorcov és Tisza látványos kosarait élvezhettük, amit Bíró megmozdulásai és pontjai fűszereztek, így a félidőre már magabiztosan vezetett a csapat, 39-29.
Rövid szünet után megint szorosabb küzdelem alakult ki, de magabiztosan küzdött a csapat és az utolsó negyed előtt már 12 pont volt az előnyünk, 58-46. A záró etapban kicsit lazábban, fölényesebben kezdtünk játszani, sok kihagyott távoli dobás és eladott labda után a 4. percben megérezte a vérszagot az ellenfél és 5 pontra csökkent előnynél nyomást helyezett ránk. Ebből Tisza és Verba tripláival jöttünk ki egy percen belül, majd az utolsó két percre játéklehetőséget kapott két U18-as játékosunk is, Földesi és Albert. Utobb egy duplával be is mutatkozott. A játékot pedig Tisza utolsó mp-es, a tripla vonaltól is bő egy méterrel távolabbról szerzett tropája zárta, így 75-65 a vége. Jól és magabiztosan játszott fiatal csapatunk.
Legközelebb jövő hét csütörtökön utazik a csapat az otthon még veretlen Tiszakécskéhez. " - tudósított a mérkőzésről a NYÍKSE.
NYÍKSE SZEGFŰ BÚTOR - BKG PRIMA AKADÉMIA DEBRECEN 75-65 (17-21,22-8,19-17,17-19)
NYKSE: Tisza 19/15; Verba 16/6; Bíró 10/3; Skorcov 14; Frank -
Cserék: Uduoise 2; Kovács 2; Kabongo 7; Irinyi 3/3; Albert 2; Balogh, Karakó