Törődés a műtét előtt és után – Pre- és rehabilitációs programmal segítik a rákbetegek felépülését
Szakdolgozói továbbképzést szerveztek az ERAS program keretein belül hétfőn a Nyíregyházi Jósa András Tagkórházban. A program azzal a céllal indult, hogy segítsék a daganatos betegek gyorsabb felépülését. A továbbképzésen a program részleteit ismertették meg a résztvevőkkel, hogy ők is alaposan megismerhessék a betegek prehabilitációját és rehabilitációját a műtétek előtt és után.
Elősegítik a daganatos betegek felépülési folyamatait
A Nyíregyházi Jósa András Tagkórház mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse az intézménybe kerülő daganatos betegek mielőbbi gyógyulását és teljes felépülését. A kórház több évvel ezelőtt indította el az úgynevezett ERAS programot, melynek célja a daganatos betegek felépülésének elősegítése a műtétek előtti és utáni időszakban. Fontos, hogy a velük foglalkozó szakdolgozók is megfelelő felkészülést kapjanak. Ennek érdekében szerveztek szakdolgozói továbbképzést „ERAS prehabilitáció és rehabilitáció alkalmazása daganatos betegek körében” címmel, szeptember 22-én az Onkológiai Osztályon. Dr. Zemanek Péter, a Sebészeti Osztály osztályvezető helyettes főorvosa nyitotta meg a szakmai konferenciát, ahol hangsúlyozta: a sebészetben már több éve alkalmazzák a program rehabilitációs oldalát.
– Ezt szervezett formában kiegészítettük, 2024 februárjától egy úgynevezett prehabilitációs programmal, melynek az a célja, hogy a diagnózistól a műtétig eltelt időszakig a beteg érezze, hogy törődünk vele. Ez nem egy várólista, hanem felkészülési időszak, melyben számos oldalról közelítjük meg a beteget és próbáljuk optimalizálni azokat az úgynevezett paramétereit, amikkel a legjobb állapotban tud majd a műtétre jelentkezni a sebészeti osztályokon
– magyarázta a Sebészeti Osztály osztályvezető helyettes főorvosa.
A prehabilitáció a műtét előtti 4–6 hetes időszakot jelenti. Ekkor a beteg általános fizikai, tápláltsági és pszichés előkészítésével foglalkoznak, mellyel lényegesen nő a felépülés esélye, illetve jelentősen lerövidíthető a műtét utáni gyógyulási időszak.
Fontos a mentális felkészítés a műtétek előtt
A mentális felkészülés mozzanatairól dr. Pazonyiné Balázs Zsuzsanna egészségfejlesztő mentálhigiénikus szakember tartott előadást a résztvevőknek. Elmondta: a műtét előtti időszak mind a beteget, mind a családtagokat megviseli.
– Minden beteg más és más, ezt jól tudjuk, abban viszont nagyon hasonlók, hogy mindenki szorong és aggodalmaskodik. Különböző technikák vannak ezeknek az oldására: akár a relaxációs technikák, vizualizációs technikák, mindfulness eredetű meditációk. Illetve vannak a kognitív terápián alapuló módszerek is
– részletezte a szakember.
A szakember kiemelte: műtétek előtt általában lépésről lépésre végigviszik a betegeket a műtétek előzményein. Fontos például az, hogy a betegeket a műtétek jó kimenetelének fókuszálására vezessék rá, erre pedig a szakdolgozókat szükséges megfelelően felkészíteni.
A műtétek után indul a betegek rehabilitációja
Az ERAS program másik fontos alappillére a rehabilitáció. Dr. Wéber Ágnes főorvos, az Onkológiai Osztály vezetője beszélt arról, milyen kezeléseken mennek át a betegek a műtétek után az osztályon.
– A műtét után, hogyha a beteget a sebészetről elengedik, akkor megtörténik a szövettan elemzése, majd ezután a beteg az Onkológiai Osztályra kerül. Minden beteg esetében onkoteam döntés születik, hogy mi legyen a terápiás terv. Amikor ez megvan, akkor elkezdődik az onkológiai kezelés. Ezek a kezelések tulajdonképpen a műtét előtti felkészítés folytatása a továbbiakban zajlik nálunk is, a mellékhatásoknak a kivédésére és annak érdekében
– ismertette az osztályvezető főorvos.
Dr. Wéber Ágnes hozzátette: a cél, hogy a beteg olyan általános állapotba kerüljön és folytatódjon a kezelése, hogy azt a páciens végig tudja vinni. A szakemberek mind úgy vélik, nagy segítség a program, különösen a prehabilitációval kiegészülve, ami jelentősen segíti a betegek felépülését. A tapasztalatok azt is mutatják, hogy a szakdolgozók felkészülésével a munkájuk is sokkal hatékonyabban működik. A szakmai továbbképzés végén a résztvevőknek egy írásbeli tesztet is kellett csinálniuk, valamint az előadásokkal kapcsolatos kérdéseiket is feltehették.


