Több mint két hete látható a teljes Munkácsy 50 kiállítás Nyíregyházán
Augusztus 21-től már látogatható a teljes Munkácsy 50 című kiállítás. Korábban csak 30 alkotást láthattak az érdeklődők a Jósa András Múzeum kiállítótermében. A további 20 festmény is megérkezett az Ermitázsból, köztük az Ásító inas, A kis cukortolvaj, valamint több portré is szerepel a gyűjteményben.
2005-ben indult vándorútra a Pákh Imre gyűjteményében található Munkácsy vándorkiállítás, a szentpétervári látogatókkal együtt immár több mint 3 millió érdeklődő tekintette meg.
További képekért kattintson a fotóra!
Fotók: Szarka Lajos
Dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere elmondta:
Önmagában az nagyszerű, hogy a nyíregyháziak és a megyebeliek megnézhetik ezt az ötven darab Munkácsy festményt. Másrészt jó a múzeumnak is hiszen, a látogatottsága, a látogatószáma soha nem volt ennyi. És én azt remélem, hogy október 15-ig még sokkal több látogató lesz, mint a Seuso-kincseknél volt, hiszen az csak 3 hétig tartott, és az is 21.000 látogatót vonzott. Elkezdődött a tanév, jönnek a diákok és nagyon fontos, hogy a középiskolások, de talán már az általános iskolák felső tagozatosai is eljöjjenek és nézzék meg. Mert nem tudunk minden évben ilyen kiállítást szervezni!
A romantikusan realista festő alkotásai már több éve járják a világot, Nyíregyházáról majd Jászberénybe utazik a gyűjtemény, a közeljövő tervei között pedig Párizs és New York szerepel.
További képekért kattintson a fotóra!
Fotók: Szarka Lajos
Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa segített a kiállítás megnyitásában:
5 millió forinttal tudtam segíteni abban, hogy ideérkezzenek a festmények, és kulturális szempontból nagyon fontosnak tartom, hogy Magyarországon az első 1-2-3 legkiemelkedőbb valaha élt festőművésznek lehet egy ilyen nagyon nagy tárlata. Amit én úgy gondolok, hogy nem is volt mostanáig 50 darab festmény egy helyen, Magyarországon Munkácsytól kiállítva és ez most Nyíregyházán megvalósulhatott. A nyíregyházi emberek ennek örülhetnek, ahogy hallom a látogatók száma is nagyon jelentős volt, tehát ez azt jelenti, hogy megérte. Tehát ez egy nagyon jó ötlet volt a polgármester úrtól, amit én csak támogattam.
A teljes tárlatot augusztus 21-én, kedden nyitották meg és egészen október 14-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
Horváth Kíra




