Több mint 37 millió forintot keresett bordélyházak üzemeltetésével – Elsőfokon felfüggesztett börtönt kapott 

Jún 30, 2026

Elsőfokon két év – három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki a vád szerint Nyíregyházán és az ország több pontján prostitúciós célra adott bérbe lakásokat. A bíróság megállapítása szerint a vádlott 17 ingatlant működtetett bordélyházként, tevékenységéből pedig több mint 37 millió forintos bevételre tett szert. Az ítélet nem jogerős.

A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság által megállapított tényállás alapján a férfi 2021-től Nyíregyházán négy, az ország különböző településein pedig további tizenhárom lakást bérelt ki azzal a céllal, hogy azokat prostitúciós tevékenységet végző nőknek adja tovább használatra.

Élettársaknak adták ki magukat

A közlemény szerint a vádlott a lakástulajdonosok előtt eltitkolta a bérlés valódi célját. Ennek érdekében két nőismerősét is magával vitte az ingatlanok megtekintésére, akikkel élettársaknak adták ki magukat, és azt állították, hogy saját lakhatásuk céljára keresnek albérletet.

A lakások napi bérleti díja 12 és 15 ezer forint között mozgott. A bíróság megállapítása szerint a nőknek a bérleti díjat az ingatlanokban elhelyezett széfekbe kellett elhelyezniük, miközben folyamatos videókapcsolatban álltak a vádlottal.

Több mint 37 millió forintos bevétel

Az ítélet szerint a férfi 2021 végétől egészen 2023. január 11-i elfogásáig több mint 37 millió forint bevételre tett szert a tevékenységből.

A Nyíregyházi Járásbíróság ezért bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt két év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet még nem végleges

Az ügy másod- és harmadrendű vádlottját a bíróság korábban, elkülönített eljárásban már jogerősen elítélte többrendbeli, bűnsegédként elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt.

Az elsőrendű vádlott ügyében hozott ítélet ugyanakkor még nem jogerős. Az ügyészség és a vádlott három munkanapot tartott fenn nyilatkozata megtételére, a védő pedig elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

Előző hír
Estikézés a Sóstói Múzeumfaluban – különleges nyári esték várják a látogatókat
Következő hír
Tizedik nyarát kezdi a Zene Sóstón – A helyi zenészeké és a közös élményeké a főszerep

Kapcsolódó híreink