Több fronton is érintettek voltak a vízilabdások

Nov 20, 2025

Szombaton Nyíregyházán rendezték az Észak-Keleti Bajnokság Gyermek I. /U14/ második fordulóját, ahol az Aqua Sport Egyesület vízilabdás fiataljai két mérkőzést játszottak. Az első fordulóban elszenvedett két vereség miatt nagy volt a bizonyítási vágy a csapatban, hogy hazai környezetben győzelmekkel mutatkozzanak be. A másik motiváló erő az volt, hogy a mostani ellenfél az a MVLC Miskolc volt,  akitől szeptemberben a NyírChem kupán kikapott az Aqua. 

Az eredményekről Urbin Tibor szakedző tájékoztatott: - Kiválóan kezdtük a mérkőzést, kifogástalanul játszott a csapat, majd a második negyed felétől kapkodás ült rá a játékunkra, én is rosszul nyúltam bele a meccsbe, így magunkra húztuk őket, viszont a végére sikerült rendezni a sorokat és egy örömteli győzelem lett a vége. A második meccsen a Kópé Úvse volt az ellenfél, könnyű győzelmet arattunk, nem volt egy súlycsoportban a két gárda.

Eredmények:
PannErgy Mvlc Miskolc - Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza 10-12

Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza - Kópé Úvse 31:7

Szombati napon Cegléden is érdekeltek voltak az Aqua Sport Egyesület vízilabdás játékosai, itt a lányok játszottak az Észak-Keleti Bajnokság Gyermek II zöld csoportjában, ahol csak leány csapatok vannak. Első mérkőzésen az újonc Debrecen csapatával játszottak a szabolcsi lányok és egy igen izgalmas, fordulatos mérkőzésen sikerült egy góllal felül kerekedni a debreceni lányokon. A következő meccsen a bajnokságot vezető, hazai Cegléd csapata várt a nyíregyházi fiatalokra, ahol szintén nagyot küzdöttek a lányok, de itt a rutinosabb hazaiak vitték el a három pontot.


Szalontai Viktória a nyíregyházi csapat edzője értékelt: - Ügyesen játszottak a lányok mind a két meccsen, különösen örülök annak hogy a kicsik és nagyok - így csapaton belül - egyre összeszokottabb játékot produkáltak. Következő fordulóban Nyíregyházán mutatjuk meg a tudásunkat, december 13-án.

Eredmények:
Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza - Cívis Póló Debrecen 7:6

Cegléd Úszó és Vízilabdáért Alapítvány - Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza 13:4
 

Előző hír
Téli kabátot kapott a Három Grácia – megújult a szökőkút védőburkolata
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink