Tízezermilliárd forint áll rendelkezésre az emberi élet és a gazdaság védelmére
Gulyás Gergely (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Mintegy 10 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, ebből sokat már elköltöttek, de még van pénzügyi eszköz a további intézkedésekhez – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki Kormányinfón Budapesten.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra tájékoztatott a kormány legújabb döntéseiről.

Gulyás Gergely elmondta, a kormány a szerdai ülésén a járványhelyzettel foglalkozott. Azt állapították meg, hogy a járvány második hulláma Európa többi országához hasonlóan Magyarországot is elérte.

Az egészségügyet sikerült felkészíteni a második hullámra, a sikeres védekezéshez rendelkezésre állnak a szükséges feltételek – emelte ki.

Gulyás Gergely kifejtette: mind a kórházi ágykapacitás, mind a szükséges számú lélegeztetőgépek, mind a maszk, a kesztyű és egyéb eszközök utánpótlása rendelkezésre áll, és korábban mobilkórház is épült.

Közölte azt is, a kormány az emberi élet védelmét tartja a legfontosabbnak, és nem a megbetegedések száma a legfontosabb mutató, de európai összehasonlításban ebben is jól állunk.

Szólt arról is, hogy bár péntekre ismét rekordmagas volt az új fertőzöttek száma, a halálozásoké azonban érdemben nem nőtt. Ezt a miniszter azzal indokolta, hogy a vírus ereje, virulenciája csekélyebb, mint tavasszal.

Gulyás Gergely közölte azt is: megkezdődött a nemzeti konzultáció eredményeinek értékelése. Abból is az derül ki, hogy a mindennapok fenntartása, a munkahelyek védelme vagy az iskolai oktatás fenntartása fontos az emberek számára.

Magyarországnak működnie kell, úgy, hogy közben mindent tegyünk meg az emberi élet védelmének biztosítása érdekében – fogalmazott.

Így a cél nemcsak a lehető legtöbb ember egészségének védelme, hanem például a bölcsődék, óvodák, iskolák normál működésének fenntartása.

Közölte azt is: a járvány első hulláma elleni védekezés sikeres volt. Nyáron abban is mindenki egyetértett, hogy a legnagyobb veszély a vírus külföldről történő behurcolása. Ezért zárták le a határokat, a szigorú határellenőrzés pedig a jövőben is fennmarad – jelentette ki.

Magyarország az uniós tagállamok közül a munkavállalók számát tekintve is a lehető legkisebb veszteséggel élte túl az első hullámot – tette hozzá.

Júniusban a munkanélküliek aránya 4,7 százalékos volt, míg az unió átlaga ekkor 7,7 százalékos. Júliusban 4,46 millió ember dogozott Magyarországon.

Gulyás Gergely elmondta azt is, mintegy 10 ezer milliárd forint áll rendelkezésre a koronavírus-járvány elleni védekezéshez, ebből sokat már elköltöttek, de még van pénzügyi eszköz a további intézkedésekhez.

Kiemelte: 791 milliárd forintot költöttek eddig a védekezésre és több mint 2 ezer milliárd forintot fordítottak a gazdaságra. A fizetési moratórium bevezetése 3 ezer milliárd forint értékű fizetési kötelezettség elhalasztásának lehetőségét jelentette, és a cégek kétharmada, a magánadósok több mint fele élt is a lehetőséggel.

2100 milliárd forintot tesznek ki a tőke- és garanciaprogramok, míg a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja 1500 milliárd forintot jelent. 

Az első féléves gazdasági adatok jobbak az EU-átlagnál, de így is 6,1 százalékos recesszióba süllyedt a magyar gazdaság. Ezért fontos a gazdaság élénkítése, a munkahelyek megőrzése, valamint az együttműködés a társadalomban, ami lehetővé teszi a fegyelmezett védekezést és az ország működésének fenntartását – fogalmazott.

A minisztert kérdezték Gerald Knausnak, a Euro­pean Stability Initiative elnökének tevékenységével kapcsolatban, akit a kérdező Soros György lobbistájaként jellemzett. Gulyás Gergely szerint a kormánynak korábban ideológiai vitái voltak a Soros György által támogatott szervezetekkel,

ez azonban 2015-ben, a migrációs válságkor megváltozott, azoknak a szervezeteknek a tevékenysége, amelyek a migrációt propagálják, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek Magyarországnak.

Hozzátette: Gerald Knaus tevékenységét nemzetközi színtéren végzi annak érdekében, hogy a magyar kormányt a lehető legszélesebb körben járathassa le, ennek az a mozgatórugója, hogy a magyar kormány továbbra is elutasítja a migrációt.

Arra a kérdésre, ajánlják-e a cégeknek az otthoni munkavégzés bevezetését, Gulyás Gergely közölte, szabad piacgazdaság van Magyarországon, így a cégek szabadon dönthetnek arról, milyen formában tudják megszervezni a munkát.

Mi azt semmiképpen nem szeretnénk, és mindenkit az ellenkezőjére biztatunk, hogy leállítsa a termelést. Az a veszély, amely a gazdaság leállásából következhet, még az egészségügyi kockázatnál is lényegesen nagyobb lehet – válaszolta.

A miniszter az idősek fokozott védelmére hívta fel a figyelmet. Szerinte nemzetközi statisztikák alapján a fiatalok megfertőződését 4-5 héttel követheti az idősek megbetegedése, ez pedig tragikus következményekhez vezethet.

Azt mondta, az idősek munkába járását érdemes elkerülni, továbbá a velük való kapcsolattartást is.

A fővárosi fenntartású Kamaraerdei idősek otthonában történt koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatban elmondta, remélik, nem lesz egy újabb Pesti úti tragédia, és arra kérik a fővárosi önkormányzatot tegyen meg ennek elkerülése érdekében mindent.

Hozzátette: a védekezés időszakában nem a politikai vitákat kell folytatni, egy fenntartónak kötelessége, hogy mindent megtegyen a védekezés érdekében. Ha ehhez az állam bármilyen segítséget nyújthat, akkor azt meg fogja tenni – jelezte.

A fővárosi Fidesz által javasolt 50 milliárd forintos, a járvány budapesti gazdasági károsultjait segítő csomagot helyeselte Gulyás Gergely. Elmondta, a magyar állam több ezer milliárd forintot költött a járvány elleni védekezésre, a gazdaság ösztönzésére.

Budapest az ország leggazdagabb önkormányzata, „ül 100 milliárd forinton”, az államnak hitelt kell felvennie, növelnie kell a hiányt a gazdaságot segítő intézkedésekhez – magyarázta. Szerinte Budapestnek ebben a ciklusban nincs is hitelvisszafizetési kötelezettsége sem.

Kérdésre válaszolva helyesnek tartotta a határok szeptemberben történt lezárását, a kormány azelőtt zárta le a határokat, hogy megugrott volna a fertőzések száma. Időben hoztuk meg a döntést – jelentette ki. Elmondta azt is, március óta nem változott a koronavírusteszt elrendelésének protokollja.

 

Forrás: hirado.hu