Tisztújítás a Fidelitasnál
Hit, teljesítmény, érték – ezek voltak a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fidelitas választmányi ülésének köszöntőbeszédeiben elhangzott legfontosabb normák.

Az esemény rangját és kiemelt fontosságát jelzi, hogy a fiatalok meghívására a választmány nyilvános ülésén megjelentek, és rövid üdvözlőbeszéddel köszöntötte a résztvevőket dr. Danku Csaba, jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, Petneházy Attila, dr. Simon Miklós és dr. Vinnai Győző városi és megyei országgyűlési képviselők, Jászai Menyhért, a Fidesz nyíregyházi elnöke, valamint Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. A Fidelitas helyi, megyei vezetői is – a tagokkal kiegészülve – szép számmal képviseltették magukat. Az országos elnökség nevében Koncz Zsófia alelnök üdvözölte a meghívottakat. Az eseményen Román István, agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár is jelen volt.

A felszólalók közül többen méltatták a fiatalok fontos szerepvállalását az elmúlt időszakban, és további fontos szerepüket hangsúlyozták a kormány fiatalokat érintő intézkedéseivel kapcsolatban, hiszen az eredményeket leginkább saját közösségeikben tudják hitelesen véleményezni, népszerűsíteni, illetve a szükséges változtatásokra javaslatot tenni.

A választmányi ülés első része a kölcsönös együttműködés reményében közös fotózással zárult, amely után elkezdődött a megyei szervezet tisztújító közgyűlése, immár zárt ajtók mögött.

A zárt ülésen megtörtént a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fidelitas tisztújítása, mely során, a tagság egyöntetűen, ellenszavazat nélkül választotta meg az elnökséget, melynek tagjai:

Petneházy Dávid – megyei elnök
Szabó Attila – megyei operatív alelnök
Belicza László – megyei alelnök
Dudás István – megyei alelnök