"Teszem a dolgom, jól is érzem magam benne!" - Gulyás Attila szerint sikerdarab lesz "Az ajtó"

A sokat foglalkoztatott színművészek közé tartozik Gulyás Attila, akit változatos szerepekben láthatunk a Móricz Zsigmond Színház játszóhelyein. Nem oly régi beszélgetésünk során úgy fogalmazott: jó évadajánlatot kapott, egy musicalt és két prózai darabot.

– Eddig hogy tetszik?

– Az eredeti tervek között szerepelt harmadik premieremre készülök, de átvettem-átveszek Zocsi (Rák Zoltán) szerepeiből is, aki időközben színházunk művészeti vezetője lett. Emiatt „soron kívül” már játszom a Nemtudomka című mesében, de elképzelhető, hogy egy újabb előadás részese is leszek, így várhatóan ötöt játszom megállás nélkül az évadban, ehhez jönnek a továbbjátszott előadások. De nem panaszkodom! Teszem a dolgom, remekül érzem magam benne. Úgy gondolom, jól is csinálom, meg vannak elégedve velem a rendezők és a kollégák is. Sikeres előadásokat alkotni – ez a színész-létünk lényege.

– Vegyük sorra! Dzsungel könyve, Sir Kán. Szerintem telitalálat vagy. Kedvedre való?

– Kedvemre való, és úgy látom, a gyerekek számára is, mert én vagyok a kedvenc. Pedig ez ritkaság Sir Kán esetében... De ezek szerint jó kis karaktert sikerült megalkotni, örülök, hogy hatásosan működik.

– Mit szeretsz benne?

– Fogós kérdés. A jelmez jó! (nevet) A csapatot szeretem. Nagyon cukik a gyerekek, a két Mauglival (Gulyás Péter és Pitlik Tihamér) remek a kapcsolatom. Már az olvasópróba után, a rendelkező próbák elején összehaverkodtam velük, rosszalkodtunk egyfolytában. Sikerdarab lett.

– A Ne most, drágám! nem az első vígjáték, amiben játszol. Ez a műfaj közel áll hozzád?

– Nagyon élvezzük játszani. Igazán jó, kompakt melót csináltunk. Tudtuk, mi a rendező, Mészáros Tibor ízlése, mire számítsunk, ő is tudta, mit várhat el tőlünk. Igazán klassz munkafolyamat zajlott. Törő Gergely remek, nagyon szeretek vele dolgozni. Örvendetes, hogy a közönség is vevő erre az előadásra, mi is élvezzük, jókat játszunk benne.

– A Nemtudomka Kazimír lovagja is hálás szerep, az ötéves unokám azon a jeleneten mulatott a legjobban, mikor a két lovag egyszerre beszél, mondja a magáét. De megkérdezte, miért vagytok ilyen gonoszak. Miért?

– Így van megírva, és rendezői koncepció is ezt támasztja alá. De változtattunk rajta kicsit a bemutató után, elhagytunk néhány durvább jelenetet. A színpad más, mint amikor olvassák a mesét, hiszen hús-vér emberek játsszák, jobban átmegy egy-egy jelenet hatása. Nem való a gyereknek a brutalitás, és azt gondolom, hogy a színháznak sem kell ezt közvetítenie.

– A Hercegnő és a boldogság vagy a Prücsök, a legnagyobb varázsló azért más...

– Hogyne. Az előbbit Tóth Zolka, a másikat Illyés Ákos színészkollégám rendezte, fantasztikus meséket alkottak az óvodásoknak. Szerintem példaértékű, milyen klassz műhelymunka tud folyni, ha megbíznak a kollégákban, akik, bár nem rendezők (de van ilyen előéletük), mégis értették, mit kell csinálni – nagyszerű eredménnyel. Örülök, hogy a színházunk tud olyan darabokat kínálni, amivel bevonzza ide a gyerekeket. Mert a jövő a fiataloké, és ha egyszer egy gyermek meg van babonázva a színházzal, akkor azt már nem tudja elfelejteni.

– Elkezdődtek Az ajtó próbái. Nagyon vártad a közös munkát Szabó K. Istvánnal.

– Igen, vártam, nem csalódtam, nagyszerű a próbafolyamat. Nem akarom fényezni a rendezőt, nem is kell, mert a produktumai önmagukért beszélnek. De szerintem nagyon sok ilyen színházcsináló kellene a szakmában, mint ő.

– A színészek elég sok rendezővel dolgoznak az évek során, kialakul a véleményük, tapasztalásuk: kivel jó a munka, kivel nem, illetve kitől mennyit tanulnak.

– A színész egyből látja, hogy szakemberrel dolgozik-e vagy sem. Sajnos az utóbbira is akad példa a szakmában. Így amikor kapunk a Jóistentől – és persze a színházunktól – egy ilyet, mint például Szabó K. István, az nagyszerű dolog, hiszen a közös alkotómunka során tudom csiszolni, fényesíteni a szakmai tudásomat. Húsz éve vagyok a pályán, és azt kell mondanom: a színész sem játszhat rutinból. Még akkor sem, ha olykor beleesik, főleg ha nincs kihívás, nem szólnak rá. Az a jó, ha mindig kinyitják a szemét, mert ez egy olyan szakma, amit egész életedben tanulsz, miközben folyamatosan műveled. Most, amikor nem vagyunk kiírva próbára, mert nincs jelenetünk, akkor is mindig bent ülünk, annyira fantasztikus az egész alkotófolyamat. Megtervezi a próbát, elmondja, értem, összeáll, tudjuk mi az eleje és mi lesz a vége. Eközben dolgozunk és játszunk. Éppen most mondta, s óriási igazság: a próbán nem teljesíteni kell, ott jól kell érezni, elengedni magunkat, hogy kreatívak legyünk, új ötleteket dobjunk be, vagy ha kell, ki. Szépen tudunk együtt dolgozni, és ez nagyon jó. Egy jó rendező a tenyerén hordozza a színészt. Ha ez megtörténik, akkor nagyszerű dolog alakulhat ki a munkafolyamat végére. Ha nem történik meg, és szenvedés a próbaidőszak, akkor rutinszerű a végeredmény, és nem haladunk egyről a kettőre. Akkor jó egy színház, ha színvonalas előadásokat állítunk színpadra. Ez örökérvényű törvény.

– A Móricz Zsigmond Színházban szerencsére rengeteg jó előadást láthatunk.

– Mindig közönségvonzó előadásokat próbálunk létrehozni, hála Istennek 80–90 százalékban minden évben sikerül. A miénk fejlődőképes és bizalmat gerjesztő színház.

– Mesélj kicsit Az ajtóról!

– Most olvastam el a regényt, Szabó Magdába teljesen bele vagyok szerelmesedve, interjúkat és más anyagokat nézek róla. A színdarabbal kapcsolatosan nem is a szerepemről beszélnék, hanem Pregitzer Fruzsináról és Szabó Mártáról: két fantasztikus színész, telitalálat mind a kettő. Nagyon szeretem és tisztelem Fruzsinát, örülök, hogy ilyen, igazán neki való szerepet kapott. Az egyik próbán az írónő monológját hallgattam Mártitól, teljesen úgy nézett ki, mint az egyik riportban Szabó Magda, ugyanazokat a gesztusokat használta, ugyanazt a hanglejtést. Tudatosan csináltad? – kérdeztem. Persze – felelte. Fantasztikus volt! Ez is alátámasztotta, hogy érdemes bent ülni a próbán, ha nincs is jelenetem.

– Sikerdarab lesz?

– Igen, ez egyértelmű, már látszik. A regény is az, a színpadi adaptációnk ugyancsak.

(Szerző: Kováts Dénes)