Terjed a brit mutáns, a zsúfolt helyek kerülését kéri a járványügyi osztályvezető

Terjed a brit mutáns, a zsúfolt helyek kerülését kéri a járványügyi osztályvezető
Terjed a brit mutáns, a zsúfolt helyek kerülését kéri a járványügyi osztályvezető

A járvány harmadik hullámában még mindig az emelkedő fázisban vagyunk, az új esetek száma gyorsan nő és az elhunytak száma sem csökken – erről beszélt Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1-nek.

Galgóczi Ágnes elmondta: a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.

Már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon, ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki. Ez a variáns

sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni.

Emiatt emelkedik a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is - tette hozzá.

A kormány egy héttel meghosszabbította a védekezési intézkedéseket - hívta a fel a figyelmet az NNK főosztályvezetője, aki kiemelte: fontos a járványügyi szabályok betartása, a zsúfolt helyek kerülése, a maszkviselés és a higiénés rendszabályok betartása.

Galgóczi Ágnes elmondta: a védőoltási kampány tart. Már több mint 1,5 millió embert beoltottak Magyarországon. Az oltásra regisztráltak száma is folyamatosan emelkedik, már a 3 milliót is meghaladja.

Ez is azt igazolja, hogy az emberek bíznak a védőoltásokban - értékelt a főosztályvezető, aki egyúttal azt kérte, mindenki a hivatalos, szakmai oldalakon tájékozódjon a védőoltásokról.

Kitért arra is, hogy az új technológiák, új gyógyszerek, új védőoltások kapcsán mindig sokkal szorosabb a felügyelet, mind a gyártó, mind a hatóságok részéről. Az oltásokat végzőktől elvárják, hogy az oltási reakciókat jelentsék.

Az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos jelzéseket is kivizsgálták, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) pedig azt közölte:

az AstraZeneca oltóanyaga biztonságos.

Ezt követően azok az országok, ahol korábban felfüggesztették, már folytatják az AstraZeneca-vakcina használatát - mondta Galgóczi Ágnes.

hirado.hu