Teqball – új magyar sportág debütált
A szabolcsi megyeszékhelyen is bemutatkozott a Teqball.

Teqball. Első látásra olyan, mintha kereszteznék a lábteniszt és az asztaliteniszt. Van futball-labda, háló, és egy pingpongasztalhoz hasonló asztal, de íves a vége.  

– Nem véletlenül lett így kialakítva, sokkal nehezebb így rajta játszani, mintha sík lenne. A labda ugyanis teljesen más ívben pattan, felgyorsul, és nehéz kiszámítani. Ezért komoly koncentrációs képességet és figyelmet igényel, közben pedig fejleszti a labdarúgók technikáját – mondta a feltaláló, Huszár Viktor. 

Nyíregyházán a Magyar Labdarúgó Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága szervezte azt a bemutatót, melyen a feltalálók mellett profi játékosok is kipróbálhatták a teqballt. A Szpariból Rubus Tamás és Szokol Zsolt is asztal mögé állt, és kiderült, kintről könnyebbnek tűnik a játék, mint valójában.

Nagyon nehéz, végig figyelni kell. Nemcsak a labdára, a társadra is, és szinte soha nem úgy pattan a labda, ahogy várod. Nagyon jó kiegészítő lehet az edzések mellé – mondta lelkesen Rubus Tamás, a Nyíregyháza Spartacus védője. 

A szabályok ötvözik az asztalitenisz és a röplabda szabályrendszerét. A mérkőzéseket szettekre játsszák, egy játszma pedig 12 pontig tart. Négy pontonként van forgás, amikor a másik fél szervál. Csusza nincs, azaz, ha az asztal sarkáról pattan ki a labda, meg kell ismételni a labdamenetet.

Egy Ibrahimovic vagy Messi szintű játékos képes lenne folyamatosan az éleket célozni, ezért döntöttünk úgy, hogy ezt a szabályt bevezetjük. Jövőre már világbajnokságot rendezünk, és reméljük, a magyar játékosok is az élmezőnyben lesznek. Arra számítunk, Ázsiában és Brazíliában sokan űzik majd magas szinten a játékot – mondta Huszár Viktor.

Magyarországon abban bíznak, hogy az önkormányzatok sportparkokban, létesítményekben állíthatnak fel kültéri asztalokat, melyeket bárki használhat majd. De az utánpótlás-nevelésben is fontos szerepe lehet, több együttes már jelezte, szívesen vásárolna az asztalból. Lesz egy összecsukható olcsóbb változata is, melyeket családoknak szánnak a fejlesztők.

Dankó László