Tehetségek edzője
Az olimpiai reménységek tornájára készül a magyar férfi korosztályos kézilabda-válogatott. Az együttes egyik szövetségi edzője a nyíregyházi Bartha Dénes, aki több nagy sikert ért már el korábbi gárdáival.

Bartha Dénes egyik együttese, az 1996-os születésűek csapata EB döntőt játszhatott néhány éve, de a nyíregyházi tréner dolgozott a válogatottnál Iváncsik Tamással, Nagy Lászlóval és Harsányi Gergővel is, akik azóta a felnőttcsapat meghatározó emberei. Most a 16 éves korosztályt bízták rá, illetve Vágó Attilára, és a fő verseny számukra a jövő évi győri olimpiai reménységek versenye lesz. Ideális feltételek között készülnek az együttessel Balatonbogláron.

– Minden körülmény ideális ahhoz, hogy megfelelő munkát végezhessünk, a jövőben pedig egy új, három pályát magába foglaló csarnokot is átadnak. A Magyar Kézilabda Szövetség mindenben segít minket, de komoly követelményrendszert is támaszt. Öröm ilyen tehetséges fiatalokkal dolgozni – mondta Bartha Dénes szövetségi edző.

Több felkészülési torna vár majd a kézilabdásokra, többek között Szerbia, Horvátország, Görögország és Izrael ellen lépnek pályára, de játszottak már Romániával is. A keret egyelőre még változik, és nyíregyházi fiatalok is a nemzeti csapattal tréningeznek. A szakemberek számára a legfontosabb feladat egy olyan gárda alapjait lerakni, melyre később az ifjúsági, sőt a felnőtt válogatottnál is lehet majd számítani.

Dankó László