Tanszervásár – Már júliusban is sokan keresik fel az írószerboltokat
Elindult a tanszervásárlás szezonja, továbbra is az iskolatáska a legdrágább tétele a bevásárlásnak. Egy első osztályos diák iskolakezdése átlagosan 30–50 ezer forint között mozog abban az esetben, ha csak az írószerekre költött összeget nézzük. Az árak idén nem emelkedtek, sőt olyan termékek is vannak, amelyeket a szülők a korábbinál olcsóbban tudnak beszerezni.
Széles kínálat várja a szülőket a tanszerüzletekben
Már július közepén is sokan töltik meg az írószerboltokat Nyíregyházán. Hamarosan elkezdődik a nyár utolsó hónapja, ezzel együtt pedig még jobban megtelnek majd a tanszerüzletek. Ceruzák, tolltartók, füzetek széles kínálata várja a szülőket, hogy beszerezhessék a szükséges termékeket a tanév kezdetéig. Az eladók már rutinosan tudnak segíteni: listákkal várják az olyan családokat is, akik most küldik majd első osztályba gyermeküket. Nekik jellemzően nagyobb kiadást jelent a bevásárlás, hiszen az iskolatáskától kezdve a tornazsákon keresztül egészen a tolltartóig mindenre szükségük van.

Csak a legszükségesebbek
Egy másodikos gyermek esetében első évről viszont több minden megmarad, sokan inkább csak a legszükségesebbeket pótolják, így átlagosan 30 ezer forintból bevásárolnak.
– Igazából tavaly elég sok mindent sikerült beszereznünk, kaptunk egy listát a pedagógusoktól. Ezt már sikerült átnéznünk, nagyon sok mindenünk meg is maradt. Azokat a termékeket pótlom most, amiket kell, nem sok dologra van szükségünk, füzeteket, ceruzákat szerzünk be. A tolltartó és a táska pedig már megvan, ezek még használhatóak
– nyilatkozta Mányik Molli.

Egy iskolakezdés táskával együtt 50 és 100 ezer forint között is lehet
A sok első osztályt kezdő gyermek miatt továbbra is az iskolatáska a legkelendőbb termék. A legkedveltebbek általában az állatmintájú, színes, egyben kényelmes és praktikus kialakítású táskák. Egy, az üzletben kapható kapibarás táska például 30 ezer forint körüli árban kapható, de vannak olcsóbbak is. A klasszikus vonalas, valamint négyzetrácsos füzetek pár száz forintba kerülnek, egy spirálos változat már 600–700 forint, de van olyan is, ami a dizájn miatt 2–3 ezer forint is lehet. Így a végösszeg változó: táska nélkül 30 és 50 ezer forint között a legtöbben már be tudnak vásárolni. Az olyan elsősök esetében azonban, akiknek még mindent meg kell venni, ez az összeg 50 és 100 ezer forint között is lehet.
Idén nem igazán történt árváltozás
Csalami István, a Nyír-Pen Kft. ügyvezető igazgatója azonban hangsúlyozta: sokat számít, hogy idén az árak nem igazán változtak.
– Az idei évben nem volt jellemző, hogy az árak meglódultak volna. Nagyon sok import termék van az írószerek között, Magyarországon egy gyártó van, aki foglalkozik ezzel, de az alapanyagok nagy részét az is importból szerzi be. A kedvező forint árfolyam érezteti a hatását, tehát árváltozás, áremelkedés nem igazán jellemző. Vannak olyan gyártók, amelyek ezt figyelembe véve az akciós vagy iskolaszezonos áraikat olcsóbban állapították meg és ez érezhető a polcokon is
– fejtette ki az ügyvezető igazgató.
Csalami István hozzátette: mindig igyekeznek kedvező árakkal támogatni a szülőket. A vásárlási szezon idején általában visszatérítéses akciók, kuponok is segítik a családok könnyebb iskolakezdését.



