Tanodás diákok ismerkedtek az egyetemi élettel Nyíregyházán

Ápr 10, 2026

Pályaorientációs és közösségépítő program keretében látogattak el a penészleki és nyírvasvári Kamasztanodák diákjai a Nyíregyházi Egyetem campusára. Az Evangélikus Roma Szakkollégium szervezésében megvalósult program célja az volt, hogy a fiatalok közelebbről is megismerjék az egyetemi életet és a továbbtanulás lehetőségeit.

Pályaorientációs program a campuson

Április 2-án több mint harminc felső tagozatos és középiskolás diák érkezett a Nyíregyházi Egyetemre a Tutor Alapítvány által működtetett penészleki és nyírvasvári Kamasztanodákból. A fiatalokat pedagógusok és mentorok kísérték, köztük Ráczné Ördögh Ágnes szakmai vezető és Lencsés Brigitta mentorvezető.

A résztvevők között kilencedik és tizedik évfolyamos tanulók is voltak, akik debreceni, mátészalkai és nyírbátori középiskolákban tanulnak, és már a továbbtanulás lehetőségeit mérlegelik.

A Kamasztanodák célja, hogy a 12–18 éves, hátrányos helyzetű fiatalok számára mentorálással, közösségi támogatással és komplex fejlesztéssel segítsék az iskolai előrehaladást, a pályaválasztást és a reális életút kialakítását. A programok a családok bevonásával erősítik a tanulás értékébe vetett hitet, és hozzájárulnak a közösségek hosszú távú fejlődéséhez.

Találkozás egyetemistákkal

A program során a diákokat két csoportra osztották. Az egyik csoport campusbejáráson vett részt, míg társaik a szakkollégium hallgatóival találkoztak. Az egyetemisták személyes történeteiken keresztül mutatták be, milyen út vezetett számukra a felsőoktatásba, és milyen támogatást jelent számukra a szakkollégiumi közösség.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium működését és az elérhető támogatási lehetőségeket Molnár Erzsébet igazgató ismertette. Magyarországon jelenleg tizenegy roma szakkollégium működik, elsősorban nagyobb egyetemi központokban. Ezek közül is kiemelkedő a nyíregyházi intézmény, amelynek bázisa a Nyíregyházi Egyetem, és ahol a hallgatók jelentős része szerzi meg diplomáját.

Campusbejárás és egyetemi terek

A campusbejárást Miszkuly Katalin, az egyetem munkatársa vezette. A diákok többek között laborokat, körelőadókat és az egyetem FIABCI-díjas épületét is megtekinthették, valamint megismerhették az egyetemi park környezetét is. A látogatás során képet kaptak arról, milyen környezetben zajlik az egyetemi élet és a tanulás.

Előző hír
Váci Mihály emléke előtt tisztelegnek a rozsréti iskolában
Következő hír
Szenior Akadémia indul a Nyíregyházi Egyetemen – új tudás és közösség 60 felett

Kapcsolódó híreink