Szurkolói ankét – Elindította a bajnoki idényt a Nyíregyháza Spartacus

Hagyományosan szurkolói ankéttal nyitotta a szezont a Nyíregyháza Spartacus.

A klub vezetése részéről Kozák Attila ügyvezető elmondta, a stadion építéséről határozat született, jelenleg a tervezési fázis a végénél tart, és a kivitelező kiválasztása után elkezdődhet az építkezés. Ezzel párhuzamosan Örökösföldön és Szatmárnémetiben is egy modern akadémia valósulhat meg. A tervek szerint 2021-re készülnek el a komplexumok.

Zoran Spisljak vezetőedző a felkészülést értékelte.

- Készen állunk, minden munkát amit elterveztünk, azt elvégeztük. Minden játékos megfelelő fizikai állapotban van, egészségesek, közülük kell kiválasztani azt a tizenegyet, mellyel eredményesek lehetünk a Budaörs ellen. Nagyon kiegyenlített lesz a bajnokság, és több olyan csapat lesz, mely a feljutásért fog harcolni. Az MTK, a Vasas, a Gyirmót, a Győr, és bár most nehéz helyzetben van, a Haladás is ott lehet az élmezőnyben, mert utóbbinál ott az NB-I-es rutin, mely előnyt jelenthet. És természetesen mi is az NB-I-be jutást célozzuk meg. Nálam a Nyíregyháza Spartacus benne van Magyarország első tíz klubjában, így nem lehet más célja, mint a feljutás – mondta Zoran Spisljak.

A vezetőedző egyesével mutatta be a csapat új játékosait. A nyári szünetben profi szerződést kapott a saját nevelésű Magyar Gábor, érkezett Csorvási Tamás, Papp Máté, Svedyuk Alex, Cenaj Drilon, Szekszárdi Tamás, Tóth Barna és Kovác Alan. Hozzájuk még csatlakozhat Sinanovic Sinan, ha sikerül megállapodni a Békéscsabával egy cserében. Az új labdarúgók hivatalosan most vehették át Szpari mezüket.

Szurkolói kérdésre szóba került a megyei III. osztályban induló Szpari II. A klub vezetése mindenképp felnőtt bajnokságban szeretné versenyeztetni a fiatalokat, itt pedig a szabályok értelmében nem volt más út, mint alulról kezdeni. Két éven belül a megyei I. osztályban szeretne szerepelni a csapat, ahol komolyan erősödhetnek az utánpótlás játékosok. Fodor Ferenc csapatkapitány bízik abban, sikeres lesz a szezon.

- Kemény edzéseken vagyunk túl, és sok fiatal került a csapathoz, akik szintén sokat dolgoztak a nyáron. A legfontosabb, hogy az új játékosok megismerjék azt a koncepciót melyet képviselünk, a héten pedig már céltudatosan a Budaörs ellen készülünk. Alaposan megváltozott a keretük, de igyekszünk őket feltérképezni – mondta a csapatkapitány.

Németh Károly a Bozsik Akadémia vezetője a tehetségek megtartásának nehézségéről, Purguly Árpád szakmai igazgató a határon túli kapcsolatokról, Lengyel Roland, a Szpari II. edzője a rájuk váró feladatról beszélt. Az NB-II-es bajnokság vasárnap kezdődik.