Szükség volt a fejmosásra - két meccset játszott a Fatum Nyíregyháza U21-es csapata

A hatos döntőbe jutásért hazai pályán - a Vasvári Pál Gimnázium tornacsarnokában - küzdhetett  a Fatum-Nyíregyháza U21 együttese a Penta Gödöllői RC-vel, valamint a MCM-Diamant SE együttesével. Az első meccset a gödöllői lányok magabiztosan nyerték a Nyíregyháza ellen, majd a második mérkőzésen már jobban teljesítettek a mieink és a Kaposvárt 3-0-ra múlták felül.

- Nem játszottunk jól az első találkozóan, ez nekem is nagy meglepetést okozott. Azt meg kell, hogy jegyezzem,hogy teljesen felforgatott kerettel léptünk pályára, hiszen két játékosom sérülés miatt nem tudott játszani, és volt, aki családi okok miatt maradt távol. A mérkőzést követően egy kisebb fejmosásra volt szüksége a csapatomnak, de meglett az eredménye, hiszen magabiztosan nyertünk a somogyiak ellen -mondta Nagy Attila, a csapat trénere.

A következő torna időpontja április 6.

U21 Női Nemzeti Bajnokság 'B' csoport

Penta Gödöllői RC - Fatum-Nyíregyháza U21 3-0

Fatum-Nyíregyháza - MCM - Diamant 3-0

A B csoport állása: 1. Gödöllő (3/3 pont), 2. Nyíregyháza (3/3), 3. Kaposvár (3/3).

A csapat tagjai: 1. Pap Dorka 2. Fejérvári Panna Dorka 3. Schwegler Stefánia 4. Tóth Vanessza 5. Molnár Petra 6. Béni Kitti 7. Vass Vivien 9. Máté Gréta 10. Szilágyi Csenge 11. Kujbus Fanni 14. Tóth Dalma 15. Horváth Zsófia 18. Szabó Lili  Edző: Nagy Attila