Szükség lesz a városi költségvetés módosítására – „Nálunk nem állt le az élet”

Legutóbb márciusban, már a járványügyi helyzetben ülésezett Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése, ami utólag is helyes döntés volt a polgármester szerint. Dr. Kovács Ferenc szerkesztőségünknek azt mondta, nyilvánvaló, hogy az azóta eltelt időszak felbillentette a február elején elfogadott költségvetést, melynek szükséges az újratárgyalása. Szerinte fontos reális képet látnunk, ami alapján így költségmegtakarításokra van szükség „szigorúan, de igazságosan”. (Megjelent a Nyíregyházi Napló június 12-ei számában.)

 

– Nem volt közgyűlés március óta, de a járványügyi veszélyhelyzetben rengeteg tennivaló adódott. Így sok megbeszéléssel, köztük az ellenzéket is bevonó egyeztetéssel telt az időszak, s a szükséges polgármesteri határozatokról mindig adtam tájékoztatást, vagy a megszületése előtt, után vagy a folyamat közben – mondta dr. Kovács Ferenc. – A járványügyi helyzet nyilvánvalóan felbillentette a februárban elfogadott költségvetést, ezért azt át kell dolgozni. A munka a tegnapi nappal lezárult, minden önkormányzati intézmény és cég vezetőjével, valamint a Polgármesteri Hivatal vezetőivel is konzultáltunk. A június 25-i közgyűléshez jövő csütörtökre összeállítjuk a költségvetés új tervezetét, mely a szükséges változtatásokkal a reális helyzetet mutatja majd.

„2010-ben rosszabb helyzetet oldottunk meg”

A polgármester hozzátette, sajnos sok veszteség érte az önkormányzatot is, adóbevétel-kieséssel számolnak, ezért költségmegtakarításokra van szükség, megfogalmazása szerint szigorú, de igazságos módon. – Amikor 2010-ben átvettem a polgármesteri megbízatást, sokkal rosszabb volt a helyzet. Ha azt meg tudtuk jól oldani, akkor ez is sikerülni fog. Arra törekszünk, hogy készek legyünk rá, hogy amikor az újraindulásnál lesznek pályázati kiírások, ne legyünk rossz starthelyzetben.

„Nálunk nem állt le az élet”

Dr. Kovács Ferenc emlékeztetett, mindenki láthatja, hogy Nyíregyházán a járvány alatt is folynak beruházások, például körforgalmak készülnek, befejeződött a Kállay-ház átalakítása, zajlik ugyancsak a Kulturális Negyedben a Szindbád projekt (a volt HEMO épülete – a szerk.), épül az Atlétikai Centrum, bővült a városi kerékpárút-hálózat. – Nem állt le nálunk az élet. Emögött persze kell, hogy legyen egy erős pénzügyi háttér, ennek a megőrzésére gondolunk a költségvetés módosításának beterjesztésekor.

Kiadási csökkentések

– Ugyanakkor józanul szembesülni kell azzal a helyzettel, amiben vagyunk. Ezért minden önkormányzati cégtől, intézménytől kiadási csökkentést kértem. Ez egyszerre reakció a jelenlegi helyzetre és felkészülés arra, hogy túl leszünk ezen az időszakon. Azt azonban látni kell, hogy a járványügyi helyzet gazdasági hatásai még jövőre is érvényesülnek. Ezért előre is kell gondolnunk, ennek szellemében folytak a tárgyalások, ez tükröződik majd vissza a benyújtott költségvetésben is.