Szinte a teljes hazai női vízilabda utánpótlás mezőny Nyíregyházán

Ápr 14, 2025

Április 17-én csütörtökön a nyíregyházi Eissmann Városi Uszoda vendége lesz az U13-as leány (tehetség gondozó) THG Bajnokság, ahol 18 csapat fogja a negyedik fordulót lejátszani! Az Országos Bajnokság "előszobájaként" emlegetett leány THG bajnokságban a nyíregyházi fiatalok már 5 éve szerepelnek. Hosszú évekig az északi régió csapatát erősítve,- idén már az Aqua Sport Egyesület Nyíregyháza saját csapattal indult. Viszont ez az első alkalom, hogy hazai pályán mutathatják meg tudásukat a leányok! A sajátos lebonyolításnak köszönhető, hogy ennyi csapat egy nap alatt letudja játszani a mérkőzéseit, mert a kűzdelmek két pályán zajlanak egyszerre. Az Aqua Se először a Budapest Regió csapatával játszik, majd a Szeged lesz az ellenfél. A kilátogató nézők több nagy nevű egyesület korosztályos csapatainak mérkőzéseit is élvezheti, mint pl. UVSE, FTC, DFVE, KSI, BVSC, Szolnok.


 
A klubok mellett négy régiós csapat is kűzd a bajnokságban, mely a kevesebb  leány játékossal rendelkező klubbokat összefogva ad lehetőséget, hogy regiós csapatként szerepelhessenek ebben a bajnokságban. /Kelet, Nyugat, Észak, Budapest/
Mihók Attila volt női szövetségi kapitány is jelen lesz az eseményen, hiszen a leány THG bajnokság az ő felügyelete mellett zajlik, már évek óta a Magyar Vízilabda Szövetségben. 
Összefoglalva: két pályán mennek a meccsek párhuzamosan, rengeteg fiatal játékos, óriási hangulat. Kezdés 09:30-kor. Ilyen még nem volt a városunkban! - tájékoztatott Szakács Roland Aqua Sport Egyesület elnöke. 

Előző hír
Győzelem - legyőzte a Szpari a Fehérvárt
Következő hír
Az Úr érkezése – Egyedülálló ökumenikus szavalóverseny immár 31. alkalommal Nyíregyházán

Kapcsolódó híreink