Az eötvösös és az apáczais diákok évek óta együtt üdülnek Nyíregyháza város szigligeti táborában, melyet a táborozó tanulók mindig nagy lelkesedéssel várnak. Idén július 23-tól július 28-ig élvezhette a két iskola 86 diákja a táborvezető Nóri néni (dr. Hudákné Fábián Nóra) által szervezett változatos és élménydús programokat.
A vasárnapi 6 órai indulás után a kényelmes buszoknak és a jó társaságnak köszönhetően az odaút hét órája nem is tűnt olyan nagyon hosszúnak. Délután már a szigligeti strandon voltunk, ahol az utazás fáradalmait lubickoltuk ki magunkból a Balaton vizében. Az időjárás a hét folyamán nem mindig fogadott a kegyeibe minket, így két nap nem tudtunk fürdeni, de ezért kárpótoltak minket a naponkénti különleges programok, illetve a tábori jó hangulat.
A hétfői napon a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben látogattunk el. Ez a program mindig hatalmas élmény mindegyik gyerek számára, mert a kisebbek és nagyobbak is egyaránt jól szórakozhatnak a változatos formájú és nehézségű csúszdákon, a hullámfürdőben, a különféle vizes ügyességi játékokon, vagy a medencék valamelyikében. Itt mindenki tudott kedvére való elfoglaltságot találni.
Kedden délelőtt a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpontot fedeztük fel. A fogadóépületben 7 terem különleges látnivalói kalauzoltak minket a karsztvidékek csodálatos világába. A térhatású fotók és a bemutató film segítségével magunk is föld alatti felfedező utakon járhattunk. A gyerekeket kúszóbarlang is várta. A tavasbarlang látogatható részébe 73 lépcsőfok vezetett le, ahol a levegő páratartalma 95-98%-os, a hőmérséklet pedig kb. 20 °C-os volt. A 70 méter száraz és a 180 méter vízzel borított, csónakázható járat mészkőfalait a karsztvíz gyönyörű alakzatokkal formázta. Hatalmas élmény volt mindegyikőnk számára! Este lesétáltunk a hajókikötőbe, ahol szebbnél szebb balatoni képeket készíthettünk.
Szerdán délután Sümegen a Történelmi Lovasjátékok bemutatóján vettünk részt. A műsor nyitányaként kiváló lovasok a spanyollovas iskola széles repertoárjából adtak lenyűgöző bemutatót. Ezt egy fantasztikus mongol lovaskaszkadőr show követte. A Lovagi Torna bemutatójában íjászatot, majd csatacsillag, csatabárd és dárda hajítását izgulhattuk végig, majd láthattunk lovas- és gyalogos bajvívásokat kardokkal, pajzsokkal, buzogánnyal. A legnagyobb izgalmat a lányok számára egyértelműen a lovagok rózsaosztása jelentette.
Csütörtök délelőtt felsétáltunk a szigligeti várba, ahol solymászbemutató során különböző méretű, korú és fajtájú ragadozó madarakkal ismerkedhetünk meg. A sok érdekesség mellett a legjobb az volt, amikor a solymászok a fejünk felett reptették a madarakat. A vár fantasztikus panorámája és a Várfagylaltozó leírhatatlanul finom fagylaltjai az idén is elvarázsoltak bennünket!
A csütörtök esti beszélgetős-zenés záróbulival köszöntünk el a héttől, az új barátoktól, a ping-pongozásoktól, a csocsózásoktól, a kondiparkos összegyűlésektől, a hatalmas nevetésektől és természetesen a Balatontól. Így váltunk el egymástól: „Jövőre újra itt találkozunk!”
A táborozás kísérő pedagógusai:
Nagyné Mussó Judit, Mokánszkiné Péter Adrien, Hudák Katalin (Eötvös)
Bor Judit, Fűrész Gabrielle, Farkasné Tilki Anna (Apáczai)