Szezonzáró salakmotor verseny - jövőre U21-es EB döntőt rendeznek a megyében!

Rangos nemzetközi salakmotor versenyt rendeznek október 12-én a megyében. Az is eldőlt, hogy 2020-ban U21-es EB döntő házigazdája lesz Szabolcs-Szatmár-Bereg, sőt, akár a felnőtt kontinensviadal fináléját is itt rendezhetik. 

Jó versenyekből nem volt hiány 2019-ben a Nagyhalász Speedway Ringen. Az EB Challenge mellett U21-es EB selejtezőnek is a szabolcsi pálya adhatott otthont. De volt bajnoki és kupafutam is.

Október 12-én egy nemzetközi meghívásos versennyel zárja az idényt a pálya, ahol egész nap programokkal várják a nézőket. Délelőtt ugrálóvár, gyerekműsorok, retro koncert indítja a napot, majd 14 órától startol a Florexim Kupa. Rangos mezőny áll rajthoz. Jakub Jamróg, Stanislaw Burza, Viktor Trofimov és Andriy Kobrin mellett a legjobb magyarok is elindulnak. 

- Kovács Roland, Magosi Norbert, Bárány Márk és természetesen Fazekas Dennis is itt lesz. Szeretnénk, ha ez a verseny egy igazi családi program lenne, ezért is szerveztük úgy, hogy délelőtt már gyerekműsorokkal várunk mindenkit. A célunk, hogy a fiatalok megismerkedjenek a sportággal, és ki tudja, talán néhányan később motorra is ülnek. Nyíregyházán évtizedekig volt salakmotorverseny, sokan most is jönnek a megyeszékhelyről szurkolóként. A verseny után is lesznek izgalmas programok, Keresztes Ildikó koncertjét követően pedig tűzijátékot tartunk – mondta Albók József, a pálya tulajdonosa.

Már a jövő évet illetően is komoly tárgyalásokat folytattak, és eldőlt, hogy 2020-ban a Nagyhalász Speedway Ringen lesz az U21-es EB döntője! Sőt, az EB Challenge szervezése olyan jól sikerült, hogy a nemzetközi szövetség szerint az Európa-bajnokság döntőjének megrendezésére is jó eséllyel pályázhat a pálya.

Az elmúlt években jelentős fejlesztés valósult meg a ringen, így minden feltétel adott egy EB döntőhöz, ahol garantáltan telt ház fogadná a motorosokat, akik között számos GP résztvevő is lenne.