A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola valamennyi munkatársa nagyon fontosnak tartja, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola életébe. Lényeges, hogy a 2025/2026-os tanévben első osztályt kezdő gyermekek szülei is megismerkedhessenek az iskolával és az ott folyó munkával. Éppen ezért nyílt tanítási napra, szülői fórumra és játékos foglalkozásra várja a nevelőtestület azokat a gyerekeket és szüleiket, akik érdeklődnek a kiváló akkreditált tehetségpontként működő iskola iránt.
A Bemben kiemelt szerepet kap az angol nyelv emelt szintű oktatása, de Aktív Iskolaként számtalan sportolási lehetőség is várja a gyerekeket. Emellett a művészeti nevelésre is nagy hangsúly kerül, hiszen igyekeznek minden lehetőséget megadni tanulóik számára képességeik, tehetségük kibontakoztatására. Nagyon fontosnak tartják, az élményalapú a mai kor igényeihez igazított oktató-nevelő munkát.
2024. október 7-én hétfőn 8-11 óra között nyílt tanítási napra várják az iskolába készülő gyerekeket és szüleiket. A délelőtt során vendégeink bepillanthatnak az intézményben zajló munkába, tapasztalatokat, benyomásokat szerezhetnek, beszélgethetnek a leendő elsős tanító nénikkel.
2024. október 8-án, kedden 17 órától szeretettel várnak a szülői fórumra minden olyan szülőt, akinek a gyermeke a 2025/2026-os tanévben kezdi meg általános iskolai tanulmányait. Információkat kaphatnak az érdeklődők a beiskolázással, az iskola kínálatával, életével kapcsolatosan, és egy kötetlen beszélgetésre kerül sor az iskola vezetősége és a leendő elsős tanító nénik részvételével.
Az intézményben már hagyomány, hogy minden tanévben játékos foglalkozásokat szervez a nagycsoportos óvodás gyerekek részére. A foglalkozások időpontjait megtekinthetik az iskola honlapján.