Szép magyar beszéd – Kazinczy-verseny a Móriczban

Feb 6, 2025

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola idén hatodik alkalommal adott otthont a Szép magyar beszéd – Kazinczy-versenynek. A megmérettetést a budapesti székhelyű Kazinczy-díj Alapítvány - Péchy Blanka emlékére Kuratórium és Petőfi Kulturális Ügynökség közösen szervezi és a területi forduló volt Nyíregyházán. A rangos eseményt 2025.02.06-án tartották. 


 - Két korcsoportban, 5-6. és 7-8. évfolyamon lehetett nevezni. A gyerekek egy szabadon választott és egy kötelező szöveget adtak elő a zsűrinek, akik a hallottak alapján felállították a rangsort. Az 5-6. évfolyamon továbbjutó nincs, az első három helyezett oklevelet kap, a 7-8. évfolyamon az első három helyezett szintén oklevelet kap, és az első helyezést elért tanuló részt vesz Kisújszálláson az országos döntőben - mondta Szatkéné Csekk Angéla, a verseny szervezője. 


A zsűri tagjai voltak: Dr. habil Minya Károly intézetigazgató, a Nyíregyházi Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének tanára, Tomasovszki Anita a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatónője és Bakosné Mikula Edit főkönyvtáros, a Vécsey Utcai Fiókkönyvtár vezetője.

Az 5-6. évfolyam helyezettjei: 
1. Elekes Hanga Róza – Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola, felkészítő tanára: Pásztor Ildikó
2. Takács Luca – Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye, felkészítő tanára: Szabó Katalin
3. Szűcs István – Arany János Gimnázium és Általános Iskola Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Tagintézmény, felkészítő tanára: Tamás Csaba

A 7-8. évfolyam helyezettjei:
1. Törpényi Dominik – Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium, felkészítő tanára: Kerekes Attila
2. Tuza Tímea – Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI, felkészítő tanára: Gazdag Károlyné
3. László Benjámin – Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, felkészítő tanára: Dávida Katalin
A 7-8. évfolyamos korcsoportból az országos döntőbe jutott Kisújszállásra Törpényi Dominik.

 

Előző hír
Vasárnap jön a visszavágó - a tét a döntőbe kerülés
Következő hír
Tehetséggondozó edzéseken az AQUA SE játékosai

Kapcsolódó híreink