Szakmai fórum a gyermekek érdekeinek védelméért

A Nyíregyházi Törvényszék közleménye.


A Gyermekközpontú Igazságszolgáltatás Program célkitűzéseinek megfelelően a Nyíregyházi Törvényszék kiemelten foglalkozik azzal, hogy a gyermekek jogai az őket érintő eljárásokban megfelelően érvényesüljenek.
Ennek érdekében került sor 2018. szeptember 21-én a törvényszéken a kiskorúakat érintő ügyekben eljáró bírák részvételével szakmai nap megtartására, melynek célja, hogy bővüljenek a döntéshozók speciális ismeretei, és minél hatékonyabban tudják azt a gyakorlatban is alkalmazni.

A program helyi koordinátora, dr. Svedáné dr. Marcsek Anikó, a Nyíregyházi Járásbíróság bírája a gyermekbántalmazás tilalmának nemzetközi és nemzeti alapjairól tartott előadást. A családokban előforduló kapcsolati erőszak okait a szakértő szemszögéből dr. Gavallér Andera, a Sz-Sz-B. Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Főigazgatója elemezte.

A rendezvényen előadóként vett részt dr. Marosi Zita klinikai szakpszichológus is, aki számos családjogi és büntető tárgyú ügyben igazságügyi szakértőként rendszeresen közreműködik. A szakértő hangsúlyozta az életkori sajátosságok figyelembevételének jelentőségét a gyermekek meghallgatása során.

A szakmai nap konzultációval zárult, ahol a szakemberek egyetértettek abban, hogy a bírósági eljárásokban kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a jövőben is a gyermekek mindenek felett álló érdekeire.


Forrás: Nyíregyházi Törvényszék