(Fotó: Szarka Lajos)

SzakMAfest: hatalmas érdeklődés a pályaorientációs napon

Szep 11, 2025

Több ezer fiatal érkezett csütörtökön a Kossuth térre, amely egy napra szakmák minibirodalmává változott. Idén harmadik alkalommal rendezték meg Nyíregyháza belvárosában a szakMAfestet, amely egyedülálló módon hozza közel a fiatalokhoz és a felnőttekhez a szakképzés, a munkaerőpiac és a gazdaság szereplőit.

 Idén is ezrek érkeztek az önkormányzat, a kormányhivatal, az NYSZC és a nyíregyházi nagyfoglalkoztatók összefogásával megszervezett szakMAfest pályaorientációs fesztiválra, hogy megismerjék a továbbtanulási lehetőségeket, a középfokú intézmények kínálatát és a munkahelyeket. A nagyszabású rendezvény idén is a Kossuth téren kapott helyet, így a térségben elsajátítható szakmák szinte mindegyikét megtalálhatták az érdeklődő gyerekek és felnőttek egyaránt. A rendezvény azt mutatta, egyre népszerűbb a Nyíregyházi Szakképzési Centrum kínálata a fiatalok körében, sokan érdeklődtek a különböző szakmák iránt. Vannak, akik még nem döntöttek, többen viszont már célirányosan készülnek a nagybetűs életre.

– 7. osztályos vagyok és informatikával szeretnék továbbtanulni

– mondta Piskódi Tamás.

– Én vállalkozó szeretnék lenni

– válaszolta egy másik diák, Bódi Dorina.

– Én szívsebész szeretnék lenni, és a Krúdy gimnáziumba készülök

– mondta határozottan Zentai Zora, aki örömmel érkezett a fesztiválra, de hozzátette, szívesebben ülne az iskolapadban, hogy minden percét a felkészülésre szánhassa.

Pályaorientáció az iskolákban is

A fesztiválra rengeteg hetedik és nyolcadik osztály is ellátogatott, őket pedagógusaik is elkísérték. A Móricz Zsigmond Általános Iskola például négy osztállyal vett részt a rendezvényen, de sokan érkeztek az orosi Herman Ottó tagintézményből is. Ezekben az iskolákban nagymértékben segítik a gyermekek pályaválasztását, többek között minden évben pályaorientációs napot tartanak.

Pályaválasztóknak és karrierváltóknak

A szervezők gondoltak a középiskolásokra és a fiatal felnőttekre, valamint a karrierváltókra is, így a kis- és nagyvállalatok is megjelentek a szakMAfesten. Jelen voltak olyan cégek, mint a LEGO, a Hübner, valamint az önkormányzati ÉAK Nonprofit Kft. és számos további vállalat, melyek különböző munkalehetőségeket kínáltak. A Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium tánctagozatos diákjai idén is egy szakmákat felvonultató jelmezekkel teljes flashmobbal szórakoztatták a megjelenteket.

„Nyíregyháza jövőt kínál”

Dr. Kovács Ferenc megnyitójában kiemelte: nagy öröm a városvezetés számára, hogy hagyománnyá vált a fesztivál, ráadásul már városi nagyrendezvényként. A polgármester hozzátette: az egész napos esemény legfontosabb üzenete, hogy Nyíregyháza jövőt kínál. Ez vonatkozik a képzésekre, oktatásra, munkahelyekre és életminőségre egyaránt.

– Az elmúlt években nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy legyen perspektíva a nyíregyházi fiataloknak. Ennek az első, talán legfontosabb eleme a biztos munkahely, melyből nagyon sok itt működő cég kivette a részét, és folyamatosan érkeznek az újak. A másik a lakhatás, 2018-ban indítottuk a Nyíregyháza Hazavár programot, mely utóbbit segíti az önkormányzat a kormányzati támogatásokon túl. Azon pedig, hogy minél élhetőbb legyen a város, már 15 éve dolgozunk

– fejtette ki a polgármester.

Élen a szakképzési centrum

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum országos szinten is a legjobbak között van, erről Pölöskei Gáborné, az Innovatív Képzéstámogató Központ stratégiai főigazgatója beszélt.

– A képzési szerkezete remek, gyakorlatilag mindenki számára elérhető úgy, hogy a munkaerőpiacon utána meg tud belőle élni. A szakképzés célja egyrészt, hogy képzett munkaerőt bocsásson ki, másrészt akár az egyetemre is olyan gyerekeket adjon, akiknek már több gyakorlati tudásuk van, mint a gimnazistáknak

– fogalmazott a főigazgató.

A fiatalok a különböző szakmákat a nyári diákmunkán keresztül is megismerhették. Román István főispán – a társszervező kormányhivatal vezetője – köszöntőjében elmondta, hogy az idei szünidőben 4500 tanulót támogattak, ennyien szerezhettek tapasztalatot a munka világában.

Űrhajósok a színpadon

A pályaorientációs nap díszvendége Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajós volt, akik jó tanácsokkal látták el a fiatalokat. Hazánk második kutatóűrhajósa, a nyíregyházi Kapu Tibor mesélt az űrbe vezető kanyargós útról, amelyhez véleménye szerint alázat és kemény munka kell. Majd felhívta a fiatalok figyelmét, hogy használják ki a Nyíregyháza nyújtotta szakmai lehetőségeket.

– Polgármester úr szavaira reflektálva, miszerint Nyíregyháza perspektívát, jövőt kínál – ez egy előremutató gondolat, ugyanakkor nagyon jó alapot is ad, hiszen láthatjuk, hogy a világűrbe eddig feljutott mindkét nemzeti űrhajós szabolcsi volt

– mondta Kapu Tibor, aki nem üres kézzel érkezett.

Ikonikus városzászló

Elhozta magával azt a Nyíregyháza zászlót, amit a polgármestertől kapott a küldetés előtt, és amely megjárta vele a világűrt is. Kapu Tibor legfontosabb üzenete az volt, hogy Nyíregyházán a lehető legjobb segítséget nyújtják a fiataloknak ahhoz, hogy megtalálják jövőbeni számításaikat, véleménye szerint kiváló pedagógusok dolgoznak a helyi intézményekben, az iskolák pedig megfelelő képzéseket kínálnak a diákoknak. Egy pódiumbeszélgetés keretében a régi tanítóival és osztályfőnökével is megosztotta a színpadot, ahol kitartásra, alázatra és hálára inspirálta a fiatalságot, majd egykori gimnáziuma, a Krúdy fizikatanára, jelenlegi diákokkal végzett olyan kísérleteket, amiket Kapu Tibor az űrben.

Segíteni a választásban

A színes színpadi programokkal párhuzamosan pedig egy pályaorientációs szakmai konferencia is zajlott a Korona Hotel dísztermében, ahol jelentősebb cégek mellett az oktatási és szakképzési intézmények vezetői vettek részt. A cél itt is ugyanaz volt, mint egész nap a téren, a 14 tematikus utca többtucatnyi élményalapú bemutatója során: képet adni a különböző szakmai ágazatok lehetőségeiről, és segíteni a pályaválasztást. 

Kapcsolódó galéria

SzakMAfest 2025 szeptemberében

Előző hír
Nyitott gyárak – Közel 120 diák ismerkedett Nyíregyháza jövőjének ipari központjával
Következő hír
XXII. Országos Víziközmű Szerelőverseny – A szegediek állhattak a dobogó tetejére

Kapcsolódó híreink