Sportgála - Idén is díjazta Nyíregyháza a legjobbakat
A hagyományokhoz hűen idén is megrendezték a Városi Sportgálát, melyen köszöntötték azokat a sportolókat, edzőket, egyesületeket, akik Nyíregyházát képviselték hazai és nemzetközi versenyeken. Volt mit ünnepelni, mivel több sportoló is érmeket szerzett Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon.

- Nyíregyháza egy sportos város, melyet az eredmények is igazolnak. Az élsport mellett nagy hangsúlyt fektetünk a szabadidősportra, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Mozdulj Nyíregyházát több magyar nagyváros is elkezdte másolni. Örülünk a sikereknek, és bízunk abban, hogy ebben az évben is erdményesek lesznek sportolóink - mondta megnyitójában Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Több mint 60 elismerés talált gazdára. Az év sportolój Petrimán Milán ökölvívó, míg az év edzője trénere, Nagy Lajos lett. Az év versenyzőjének járó elismerést Kiss Norbert hétszeres kamion Európa-bajnok, és a GT Open bajnoka, Révész Levente vehette át, míg az év csapata a Révész Racing lett. A teremsportágaknál az A' Stúdió Futsal Nyíregyháza lett az év csapata, az év utánpótlás sportolójának pedig a hölgyeknél Petrimán Patrícia ökölvívót és Jászai Csongor jetski versenyzőt választották. Munkásságáért Vajda Tamás kosárlabda edző vehetett át elismerést.

Nyíregyháza Városi Sportgála – 2025. év díjazottjai
Fődíjak és kiemelt elismerések
Az év sportolója: Petrimán Milán (ökölvívás, Nyíregyházi Sportcentrum)
Az év edzője egyéni sportágban: Nagy Lajos (ökölvívás)
Az év versenyzője és csapata (technikai sportok): Kiss Norbert kamionversenyző, Révész Levente autóversenyző, Révész Racing Team
Az év csapata terem sportágban: A’ Stúdió Futsal Nyíregyháza
Az év utánpótlás sportolói: Petrimán Patrícia (ökölvívás, Nyíregyházi Sportcentrum) és Jászai Csongor (jet-ski)
Munkásságáért díj: Vajda Tamás
Kiemelkedő nemzetközi teljesítményért:
Helebrandt Máté (atlétika, Nyíregyházi Sportcentrum); edzője: ifj. Pokrovenszki József
Kiemelkedő Sportteljesítmények (Egyéni és Csapat)
Ujváry Zoltán: BMX freestyle (Nyíregyházi Sportcentrum)
Szabolcsi Szabolcs Vencel: sportlövő (Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület); edzője: Veres Andrea
Aerobik (Nyh. Spartacus Torna Club): Vámosi Viktória Kiara, Moravszki Dorka, Halkó Hedvig; edzők: Takácsné Gaál Krisztina és Hubacsek László
Fekete Csenge: karate (Nozomu Dojo SE); edzője: Breznyiczky László
Károly Bence: ökölvívás (Dávid SC); edzője: Barkóczi László
Várkondi Levente: Kisin Aikido Sportegyesület; edzője: Halász Dávid
Futsal (A’ Stúdió Nyíregyháza): Rafael Henrique da Silva, Vatamaniuc-Bartha Dávid, Alasztics Marcell
Kosárlabda: Komma László (Hübner-Blue Sharks)
Asztalitenisz: dr. Laskai Írisz
Dr.Abiwu Bettina (atlétika)
ifj. Belus Tamás (ultra terepfutó)
Fucsovics Márton (tenisz)
Pázmány Péter (úszás)
Helyi Sportszervezetek Kiválóságai
Nyíregyházi Sportcentrum
Atlétika: Kerekes Dóra, K. Szabó Gabriella, Szikszai Róbert, Tilki Flóra, Kovács Lilli Anita
Röplabda: Pampuch Gréta
Vívás: Ster Nándor
Parasport: Tiba Kristóf
Tájfutás: Balatoni Tamás, Hengsperger Lilla
Csapat: NYSC ülőröplabda csapata
NYVSC: Rentkó Máté (súlyemelés)
Lovaglás: dr. Lipóczki Krisztina
Marso Tenisz Centrum SE: Závaczki Milán
Küzdősportok: Szécsi Nándor (kung fu, Tai Qi Harcművészeti SE), Bozhko Myron (kungfu, wushu, Spirit SE), Baksán Gréta (kick boksz, Gönczi Team)
Sporttámogatás és Rendezvényszervezés
A sport kiemelt támogatásáért:
Hübner-H Kft.: A Hübner Beach Volleyball in the City szervezéséért és az élsport támogatásáért
ContiTech Magyarország Kft.: A Streetball és az élsport támogatásáért
Wittur Hungária Kft.: A Futófesztivál támogatásáért
Sportrendezvények szervezéséért:
Omnis Forte Egyesület: Csillagfutás
Marso Tenisz Centrum: Két ATP verseny
Nyírségi Kerékpárosok SE: U19 Világkupa Nemzetközi Kerékpárverseny
Mozaik Med SE: V. Nyíregyházi Futófesztivál
Bringa Sziget: Bringa Piknik
Extreme Trail Hungary SE: Extreme Trail Weekend
Most Élsz Egyesület: Dr. Endreffy Ildikó Emléknap
Szabadidősport eseményeken való aktív részvételért:
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola
Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium


