Socca Hungary - Júniusban rajtolhat a bajnokság Nyíregyházán

Nyíregyházán is rövidesen elkezdődhet a Socca Hungary műfüves labdarúgó bajnokság. Az ország több városa csatlakozott, a győztesek pedig akár a Bajnokok Ligájáig is eljuthatnak. A szabolcsi megyeszékhelyen 12 gárdával rajtolhat az első idény. 

Júniustól Nyíregyházán is indulhat Socca Hungary kispályás bajnokság. 12 csapat jelentkezését várják a szervezők, és 7 már jelezte részvételi szándékát. A találkozókat műfüvön rendezik a Városi Stadionban. A szabályok több ponton megegyeznek a hagyományos kispályás fociéval, de a kapuk nagyobbak, így több a gól, és pörgősebb a játék.  

- Ennek a sportágnak az a szépsége, hogy gyors, lendületes, és a nagyobb kapunak köszönhetően látványos. Vonzó az is, hogy igazi, vagy műfüvön játszhatnak a csapatok. Több nagyobb várossal tárgyaltunk az elmúlt hetekben, és az ország különböző pontjain, így Nyíregyházán is indulhat a szezon rövidesen – mondta Csuhai Tibor ügyvezető, Socca Hungary 

A tervek szerint külön bajnokság lesz majd az utánpótlás és a női gárdáknak is. Több megyei osztályban szerepelő település érdeklődik a sorozat iránt, de Debrecenből is jelezte már csapat indulási szándékát.

- A hét csapatból ötöt ismerek, ők már régóta együtt játszanak, kettő pedig új. Sok településről jelentkeztek együttesek, napokon belül meglesz a 12 induló – mondta Székely János megyei vezető. 

Pünkösdkor ha a járványhelyzet is megengedi, a megyében már szeretnének egy tornát szervezni, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a sportággal. A kiemelt bajnokságban szerepelők számára külön motiváló lehet, hogy a győztesek akár a Bajnokok Ligájáig is eljuthatnak. A magyar válogatott is jó eredményeket ért el a közelmúltban, ott volt a VB-n, így a játékosok a nemzeti csapatba is bekerülhetnek.