Sikeres közgyűlés és rég nem látott egyetértés
Megtartotta idei éves rendes közgyűlését a Magyar Röplabda Szövetség, amelyen egyhangúlag elfogadásra kerültek a 2015. évi jelentések, illetve a 2016-os tervek, s négy új elnökségi tagot is választottak a küldöttek.

A közgyűlésen, amelyre a budapesti Lurdy Házban került sor, a száz szavazásra jogosult tagszervezetből hatvanhárom képviseltette magát, így az már az eredetileg kiírt 15 órás időpontban határozatképes volt. Az ülés elején dr. Koszoru István levezető elnök megszavaztatta a napirendet, majd kezdetét vehette a 70 éves MRSZ idei rendes közgyűlése.

A napirendi pontok megtárgyalása előtt dr. Kovács Ferenc, az MRSZ elnöke tartotta meg expozéját, melyben kiemelte az előremutató eredményeket, melyet sikerült az elmúlt 8 hónapban elérni. Többek közt az állami támogatás növekedését, a médiastratégiát és az MTVA megállapodást emelte ki, s tájékoztatta az érdeklődőket a tervezett marketing, valamint az előkészítés előtt álló szervezetfejlesztési elképzelésekről.

Az elnöki összegzést követően Ludvig Zsolt főtitkár ismertette és látta el kiegészítéssel az MRSZ 2015-ös pénzügyi és szakmai beszámolóját. Ebből az is kiderült, amellett, hogy női válogatottunknak köszönhetően régen zárt ilyen eredményes évet a sportág, anyagilag is pozitív lett a szövetség mérlege, viszont az erőforrások maximálisan fel lettek használva. Ennek következményeként a pénzügyi stabilitás megtartása mellett, elsőszámú érdek a külső támogatók, szponzorok eddiginél nagyobb számú bevonása. A pénzügyi beszámolót dr. Pintérné Csermák Jolán könyvvizsgáló jelentése zárta, mely megerősítette az elhangzottakat, s kiemelte a szervezetben lezajlott előremutató változásokat.

A szakmai beszámoló kiegészítéseként az MRSZ Játékvezetői Testülete részéről Herpai László elnök tett kiegészítést, magyarázatot adva az év során felmerült kérdésekre, s felhívta a figyelmet a játékvezetői utánpótlás fontosságára. A fiatal játékvezetők felkutatása érdekében a JT Tehetségkutató programot indított, melyben jelentős szerepet kívánnak adni a régiókban működő röplabdaszervezeteknek.

[REKLAM]

A 2015. év beszámolóinak zárásaként az Ellenőrző Testület részéről dr. Dombi Viktor elnök tett kiegészítést és számolt be a 2015-ös év ET munkájáról. A tagság részéről érkezett kérdések megválaszolása után a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta a 2015. év pénzügyi és szakmai beszámolóját, valamint az Ellenőrző Testület jelentését.

A folytatásban is hasonló volt a helyzet: a szövetség 2016-os szakmai és pénzügyi tervét, amelyet Ludvig Zsolt terjesztett elő, s az alapszabály kismértékű módosítását is ellenszavazat nélkül támogatta a tagság.

A legizgalmasabb napirendi pont a tisztújítás volt: különböző okok miatt a tizenegy tagú elnökség négy tagja is lemondott tagságáról, helyükre az Alapszabály rendelkezései értelmében új személyeket kell választani. A jelölőbizottság összesítése alapján négy olyan jelölt volt – Baran Ádám, dr. Borbély Csaba, Engyel László és Kósa Árpád –, aki a megadott határidőig legalább tíz tagszervezet jelölését is megkapta, de a helyszínen további három személy jelölőlistára kerülésére tettek javaslatot a küldöttek.

Dorcsák Lajos nem tartózkodott a helyszínen, így ő nem tudott nyilatkozni arról, hogy vállalja-e a jelölést. Novák László sem volt jelen, ő viszont írásban eljuttatta a jelölő bizottsághoz nyilatkozatát, mely szerint vállalja a jelöltséget, Dömötör László pedig a helyszínen vállalta a jelölőlistára kerülést. Novák Lászlót a jelen lévő küldöttek nem szavazták meg a listára kerülésre, így végül az eredeti négy főn kívül Dömötör László volt az egyetlen, akivel bővült a névsor.

Az Alapszabály rendelkezései alapján titkos szavazással lebonyolított voksolás után az öt jelöltből a legkevesebb szavazatot elérő jelölt nem kerül be az elnökségbe. A 63 tagszervezet leadott szavazatainak összeszámlálása után kiderült, hogy Kósa Árpád 49, Baran Ádám 40, Engyel László 38, Dömötör László pedig 32 voksot kapott, így a 29-ig jutó dr. Borbély Csaba nem lett az elnökség tagja.

A megválasztott tagokat vastaps köszöntötte, majd ezzel be is fejeződött a szövetség 2016-os rendes közgyűlése, mely igen konstruktív volt és a tagszervezetek részéről régen látott nagy egyetértéssel zárult. A 2016. évre tervezetten több közgyűlés nem lesz megszervezve, kivéve ezalól a Magyar Röplabda Szövetség 70 éves fennállását megünneplő, 2016. december 17-ére tervezett ünnepi közgyűlést.

Június 3-án kezdődik a női röplabda Európa Liga Nyíregyházán

hunvolley.hu