A gyógyítás szolgálatában – Kitüntették az egészségügy kiválóságait Nyíregyházán
Idén is köszöntötték az egészségügyi dolgozókat Semmelweis-nap alkalmából. Összesen 30 díjat, valamint 9 főorvosi és 8 adjunktusi kinevezést adtak át a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház munkatársainak. Az eseményen hangsúlyozták: azok, akik a betegekért dolgoznak, alázatra tanítanak.
A szakmai kiválóságokat ünnepelték
A Semmelweis-nap minden évben alkalmat ad arra, hogy elismerjék az egészségügyben dolgozó szakemberek áldozatos munkáját, akik odaadásukkal mindenki számára példát mutatnak – ezekkel a szavakkal köszöntötték a résztvevőket a pénteki ünnepségen. Az „anyák megmentőjéről”, Semmelweis Ignácról elnevezett nap jó alkalom arra, hogy ne csak szóban, hanem hivatalosan is megköszönjék mindazok munkáját, akik nap mint nap helytállnak az egészségügyben.
„Számomra akkor sikeres az ellátás, hogyha a család boldogan megy haza”
Az ünnepségen több neves szakember kapott Semmelweis-díjat. Dr. Albert László 1989 óta dolgozik a Jósa András Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati osztályán. Már a gimnáziumban elhatározta, hogy ezt a területet választja. Munkáját precízen és elkötelezetten végzi, méltán kaphatta meg az elismerést.
– Számomra akkor sikeres az ellátás, hogyha a család boldogan megy haza, és ez már a fogantatás utáni első vizsgálat során megtörténik. S azzal a felelős szemlélettel kell végig vinni egy terhességet, ami alapján azt tudjuk ígérni, hogy szövődménymentes szülésre számíthatunk. De hogyha szembesülnünk kell olyan patológiai helyzetekkel a terhesség során, akkor azt időben felismerjük és a megfelelő terápiával sikerre vigyük a család óhaját
– nyilatkozta Dr. Albert László, aki szerint szükséges az a szakértelem, amivel ezt véghez tudják vinni.
Főorvosi és adjunktusi kinevezéseket is átadtak
Összesen 30 orvost, ápolót, diagnosztát, valamint háttérdolgozót tüntettek ki. Kilencen pedig főorvosi, nyolcan pedig adjunktusi kinevezést vehettek át szakmai, tudományos és vezetői érdemeik alapján. Dr. Pálfy Tímea 21 éve orvos, 16 éve dolgozik a Nyíregyházi Jósa András Tagkórház Mozgásszervi Sebészeti Osztályán traumatológusként. A szakember adjunktusi kinevezést kapott.
– Szakmánk mindennapjait tekintve a titulusok nem igazán sokat nyomnak a latba, mivel holnaptól is ugyanúgy fogom végezni a munkámat, mint eddig. De nyilvánvalóan ez egy szakmai elismerés a kórház, illetve a vezetőség részéről
– mondta Dr. Pálfy Tímea.
„A nyíregyházi orvosok igen magasan képzett szakemberek”
A kitüntetetteket Dr. Pollák Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kórház orvosigazgató-helyettese és a nagykállói Sántha Kálmán Tagkórház II. Pszichiátriai Osztályának osztályvezető főorvosa köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: ezek a szakemberek egytől egyik megérdemlik az elismerést, hiszen olyankor is szolgálnak, amikor azt nehéz megtenni. Dr. Ajzner Éva, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kórház főigazgatója szintén megköszönte a szakemberek munkáját. Kiemelte: ezzel a kitüntetéssel, kinevezéssel komoly megbecsülést szeretnének kifejezni.
– Nagyon nehéz körülmények között dolgozik az, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében akármilyen szegmensben dolgozik. Egyetlen teljes integrációban működő kórháza vagyunk az országnak, ami számos előnyt és nehézséget is ad. A mi munkatársaink a fő átlag kórházaihoz képest legalább 20 százalékkal több beteget látnak el és több diagnosztikai munkát végeznek el. Komoly humánerőforrás hiány mellett látják el azt a szakmai feladatot, amely egy vármegye egészségügyi ellátásának a biztosítása
– fogalmazott Dr. Ajzner Éva.
A főigazgató kijelentette: a nyíregyházi orvosok igen magasan képzett szakemberek. A vármegyében működő kórházak vezetői pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Semmelweis-nap mellett is megbecsüljék őket. Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke is beszédében köszönte meg az ünnepeltek munkáját, szintén kiemelte, hogy mennyire fontos, hogy ezeket a szakembereket elismerjék. Szakács Péter Lajos a térség országgyűlési képviselője is megköszönte orvosok, ápolók és a kórház többi dolgozójának munkáját, akiket egy műsor is vár, mellyel szintén kifejezték számukra, mennyire nélkülözhetetlen az, amit mindennap megtesznek.


