Saját nevelésű játékossal kötött szerződést a Fatum Nyíregyháza

Nyíregyházán nagy hagyományai vannak a női röplabda utánpótlás nevelésnek, amit a Nyíregyházi Sportcentrum utánpótlás szagág edzői végeznek Erdősné Balogh Erika szakágvezető irányításával. A FATUM-Nyíregyházához az elmúlt napokban egy saját nevelésű játékos csatlakozott. A 17 éves Bogár Dorina az NYSC U21-es játékosa. Röplabdás pályafutását 2013-ban a Bem József Általános Iskolában Szekér Lászlónénál kezdte. Dorina számára már az első edzéseken kiderült, hogy nagyon jó érzéke van a labdához és azonnal megszerettette a sportágat. Három éve került Erdősné Balogh Erikához, aki egyénileg is rengeteget támogatta, segítette.

- Örülök, hogy lehetőséget kaptam Németh Szabolcs és Vincent Lacombe edzőktől. Mikor először Erika néni említette, hogy lehetőségem lesz a felnőtt csapat játékosaival együtt készülni, nagyon boldog voltam. Amikor pedig mondták, hogy csapattagként is számítanak rám, el sem akartam hinni. Szeretnék fejlődni és meghálálni a bizalmat és remélem, hogy később saját játékommal segíthetem a csapatot – mondta Dorina.

- Három éve dolgozok együtt Dorinával. Nagyon tehetséges sportoló, aki fegyelmezetten és alázattal dolgozik az edzéseken. Szerény és igen pozitív személyiség, jó hatással van a csapattársaira is – tette hozzá Erdősné Balogh Erika.

A fiatal tehetség egyelőre aktív résztvevője az edzéseknek, ahol lehetősége van felvenni a felnőtt csapat ritmusát és testközelből figyelheti meg többek között Pintér Andi, Nikola Radosova és Lacombe Zsófi tudását. A csapat szintén örömmel fogadta a fiatal tehetség érkezését és az első edzések után befogadták közösségükbe.