Római vakáció a Városi Galériában – Szombaton még megtekinthető Szepessy Béla kiállítása
Szepessy Béla grafikusművész egy hónapos ösztöndíjat nyert a Római Magyar Akadémiára.

Csütörtöktől a hét végéig látogathatják barátok, művésztársak, érdeklődő városlakók a Galériában a Római vakáció című kiállítást. 

Vélhetően olyan izgalmas és tartalmas Rómában a március a képzőművészet bűvkörében, mint az azonos című film. A Gregory Peck és Audrey Hepburn-féle mozi helyszíneit természetesen sikerült bejárnia a művésznek. 

Úgy véli, Róma talán a tavaszi évszakban a legkellemesebb. Nincs még forróság, bár a turistáktól az örök városban már márciusban sem lehet lépni.

Szepessy Béla a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója többször járt már ott hallgatókkal egy-két napos tanulmányi kiránduláson, de akkor nagyon szoros a program. Nincs idő körbejárni, elemezni, a legszebb fényben fotózni a műalkotásokat.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott a Római Magyar Akadémia, így az ösztöndíj is. Ez az Akadémia több mint 100 éves intézmény. A párizsi történeti intézetből nőtte ki magát és Klebelsberg Kunó megvette ezt a fantasztikus palotát. Éppen azért, hogy otthont adjon a magyar tudósoknak, elsősorban a szellemi, bölcsészeti tudományoknak és a művészeteknek. Olyan  nagyságok fordultak itt meg a 20-as évektől, mint Kodály Zoltán, Szerb Antal vagy később Weöres Sándor, és az egész művészettörténetből legfontosabb római iskola, Aba-Novák, Szőnyi István és még lehetne hosszasan sorolni.

 – mondta Dr. habil Szepessy Béla DLA-grafikusművész.

Nyilván megszeppen az alkotó a névsor hallatán, de igyekszik felnőni a hely szelleméhez.

A művész a maga döntése, időbeosztása szerint dolgozhat. Nincs elvárás, sem teljesítménykényszer.

Mégis minden nap meg kellett rajzolni a lenyűgöző emlékeket. Alkotni kell a római apartmanban!

A művész hozzátette:

Az ember önmagának szeretné megörökíteni. A másik, amikor állandóan a fejemben jár az, hogy jó lesz, mert most tanítom a barokkot, majd akkor a Bernini-kert, a Borromini-kert, az épületek, a San Andrea Quirinale-t vagy bármit. Most rendesen le tudom fotózni, mert sosincs normális fotó. Tehát ilyen céllal készítettem rengeteg fotót. A másik a jegyzetelés. Beleláttam valamit akár egy falrepedésbe, és ebből én már tudtam, hogy majd valamit fogok belőle csinálni.

Így születtek rajzok, festmények előképei, melyeket idővel majd kibont a művész és a maguk teljességében láthatjuk. Júniusban az utóbbi időszakban ösztöndíjat nyert alkotóknak rendeznek a hagyományok szerint bemutatkozó kiállítást Róma valamely jelentős galériájában. Ide kerülnek majd Szepessy Béla munkái is. A nyíregyházi Városi Galériában pedig szombatig tart nyitva a Római vakáció, a rögtönzött kamarakiállítás.

Kapcsolódó galéria

Dr. Habil Szepessy Béla kiállítás a Városi Galériában