Rio 2016 - Márton Anita országos csúccsal bronzérmes súlylökésben
Márton Anita nagyszerű országos csúccsal, 19,87 méteres eredménnyel bronzérmet nyert súlylökésben a riói olimpia pénteki versenynapján.

  A péntek este egyetlen döntője karneváli felvezetést kapott. A bemutatásnál a 12 finalistát a szektort jelző két vonalra állították fel, s egyenként a dobókörbe szólították őket, miközben mögöttük egy felvonuló zenekar játszotta a ritmusos muzsikát.

Az első körben a szám királynője, a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Valerie Adams kezdett a legjobban, 19,79 métere repítette a 4 kilogrammos golyót. A legnagyobb riválisai közül a fedettpályás világbajnok amerikai Michelle Carter volt hozzá a legközelebb, 19,12-ig jutott, a szabadtéri vb-címvédő német Cristina Schwanitz viszont "csak" 19,03-ig jutott. Az idei fedett vb-n és a szabadtéri Eb-n is második Márton Anita a sorozat utolsóelőttijeként lépett dobókörbe, s meglepően visszafogott, 17,60-as dobással nyitott, így a 10. helyről várta a második sorozatot.

A folytatásban Carter 19,82 méterrel az élre állt, Adamsnek viszont volt válasza, óriásit lökött, a szer pedig 20,42 méternél esett le. A riválisok számára sokkoló eredményt követően a ranglistaelső Gong Li-csiao 19,39-cel a harmadik helyre lépett előre, a 20,17-es idei legjobbal rendelkező Schwanitz viszont görcsös volt és érvénytelent lökött. Márton ebben a körben már lényegesen összeszedettebb volt, aminek eredményeként 18,72-vel a hatodik helyre lépett fel.

A harmadik körben az élen állók nem javítottak, Márton viszont gyönyörűen dobott, s 19,39 métert ért el, így csak rosszabb második eredményével szorult a kínai atléta mögé a negyedik helyre. Ezen sorozat után a négy legrosszabb kiesett, a folytatásban pedig a dobási sorrend változott, az első nyolc fordított sorban következett egymás után.

A három kör alapján egyértelműnek látszott Adams sikere, Carter is biztosan állt a második helyen, a kínai és Márton között viszont borítékolhatónak tűnt az óriási harc a bronzért, ráadásul az addig váratlanul gyengén lökő Schwanitzot sem lehetett leírni.

 

[REKLAM]

 

Negyedikre a német ismét gyenge volt, Márton azonban újra nagyszerű. Szemre úgy tűnt, javított, végül azonban kiderült, 19,38-nál esett le a golyó, ami mégis előrelépést jelentett a Szegeden élő sportoló számára. Az izgalmak egyre nőttek, Schwanitz viszont borzalmasan dobott továbbra is, míg a kínai ereje elfogyni látszott, negyedikre és ötödikre sem mérette le kísérletét. Ötödikre Márton 19,10-et ért el, az igazi nagy "durranást" azonban - szokásához híven - hatodikra tartogatta: a súlygolyó a kezéből egészen a 20 métert jelző vonal belső pereméig szállt, a mérés után kiderült, 19,87 méterig, ami 38 centivel jobb, mint Márton júliusban, a Gyulai Memorialon felállított országos csúcsa, és pontosan annyi, mint Carter - jobb második dobása miatti - második helyet jelentő eredménye volt akkor.

Az óriási dobásnak Márton Anita először csak visszafogottan örült, majd látva az elerőtlenedett kínai utolsó, gyenge dobását, szaladt is ünnepelni a lelátón ülő kis magyar csoporthoz.
Eközben Carter készült hatodik lökésére, ami aztán az addig magabiztos Adamset sokkolta, ugyanis az amerikai 20,63 méteres nemzeti csúcsot ért el. Erre az új-zélandi csak 20,39-cel tudott válaszolni, így előbbi diadalmaskodott, míg utóbbinak Peking és London aranya után be kellett érnie az ezüstéremmel.
A nők között magyar atléta legutóbb 1968-ban, Mexikóban szerzett érmet, akkor a gerelyhajító Németh Angéla győzött, a diszkoszvető Kontsek Jolán pedig harmadik lett.

Márton Anita a nők között a magyar atlétika hetedik olimpiai érmét nyerte meg.

 



Eredmények:
női súly, olimpiai bajnok:
--------------------------
Michelle Carter (Egyesült Államok) 20,63 méter
2. Valerie Adams (Új-Zéland) 20,42
3. MÁRTON ANITA 19,87


Márton Anita tudta, hogy képes országos csúcsot elérni a női súlylökés riói olimpiai döntőjében, a selejtező után pedig azt is sejtette, hogy érmet szerezhet.

A 27 éves atléta magyar rekorddal, 19,87 méterrel szerezte meg a bronzérmet.
"A szokásosnál gyengébben kezdtem, aztán próbáltam folyamatosan javítani. A második már 18,72 méter volt, s éreztem, hogy tudok ennél sokkal nagyobbat lökni" - nyilatkozott az MTI-nek Márton Anita.
Hozzátette: ekkor még nem figyelte, miként teljesítenek a riválisok, csak a harmadik sorozat után leste őket.
"Akkor feljöttem a harmadik-negyedik helyre, azonos eredménnyel a kínaival. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen szoros a mezőny! Amikor megláttam a hatodik lökés után, hogy azonos eredménnyel vagyok a másodikkal, igazából nagyon boldog voltam. Ám súlylökésben azonos eredményt elérni egy másikkal nagyon ritka, s rosszul esett volna egy kicsit, ha így marad" - mondta arról, hogyan élte meg az olimpiai döntőt.

A békéscsabai versenyző kijelentette, az edzéseredmények alapján tudta, hogy képes megjavítani az országos csúcsot.

 

[REKLAM]


"Minden lökés után éreztem, hogy ebből is hiányzott még egy kicsi, abból is. A harmadik lökés után már csak arra koncentráltam, hogy teljes erőből nagyon hosszan meglökjem a súlyt, ha kell, akkor kilépek. De igazából soha nem lépem ki a lökéseket, le is kopogom..."
Elárulta, az Olimpiai Stadion dobóköre egy kicsit lassabb a szokásosnál, s ezt sokan nem szeretik.
"Nem tudják nagy sebességgel megcsinálni a forgást, de én kifejezetten szeretem a lassabb köröket, mert nekem nagyobb biztonságérzetet ad, a forgóknál kicsin múlik, hogy ne csússzon ki az ember. Ilyen szempontból a csúszó technikások kicsit egyszerűbb helyzetben vannak" - mesélt a technikai részletekről.

Márton Anita az olimpiai előtt a legjobb hatba szeretett volna kerülni, s úgy gondolkozott, hogy a dobogóra is odaérhet.
"A selejtezők után lehetett látni, hogy ki milyen állapotban van, mit tudhat. Akkor egy picit nagyobb esélyt éreztem az éremre" - mondta, majd nevetve hozzátette: "de hihetetlen érzés, még most sem tudom elhinni teljesen."
Kiemelte, az elmúlt négy évben az olimpia volt a főverseny, amire készült edzőjével, Eperjesi Lászlóval, nap mint nap, "a többi verseny csak egy-egy állomás volt."
"Nagyon boldog vagyok, hogy mindent, amit elterveztünk, sikerült megvalósítani" - hangsúlyozta.

Az ellenfelekről azt mondta: "nagyon jó társaság jött össze, nagyon jóban vagyunk, év közben is rengeteget versenyzünk együtt."
"Én nagyon picinek számítok a 172 centimmel, de ezt tudom ellensúlyozni azzal, hogy gyors vagyok, dinamikus. Sokan mondják, hogy az egyik legjobb technikával én rendelkezem" - fogalmazott Márton Anita, akinek nem sok ideje lesz az ünneplésre, mivel augusztus 25-én már a zürichi Gyémánt Liga-viadalon van jelenése.
"Még jó pár versenyem van ebben a szezonban. Majd csak szeptember közepén lesz egy pihenő, amikor elmegyünk a párommal pihenni. Utána egy kicsit visszaengedünk, s november közepén kezdjük az alapozást" - nyilatkozott a folytatásról.

Márton Anita az elmúlt két évben fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi Európa-bajnokságon (19,04 m - országos csúcs), tavaly első lett a prágai fedettpályás Eb-n (19,23 m - ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m - ocs), idén ezüstöt nyert a fedett vb-n (19,33 m - ocs) és a szabadtéri Eb-n is. A riói olimpián saját, 19,49 méteres országos csúcsát javította 19,87-re.

Kép és szöveg: MTI.