Regionális kiválasztó - 14-15 éves kézilabdás fiúknak tartottak válogatót

A Magyar Kézilabda Szövetség kiválasztót tartott megyénkben 2004-2005-ös születésű fiú kézilabdázók számára, akik a szűréseken átjutva akár a serdülő válogatott bő keretéhez kerülhetnek. Fizikai és technikai felmérésen is részt vettek a fiatalok, és nem ez volt az első kiválasztó a megyében, néhány hónapja tartottak már hasonlót.

- Akkor a szabolcsi gyerekek vettek részt a válogatón, a mostani már regionális, 28 gyerek kapott meghívót. Az országból a legjobb negyven alkot majd egy utánpótlás keretet, akik egy orvosi és terheléses vizsgálaton vesznek részt, majd versenyeztetik őket egészen ifjúsági korig – mondta Rácz Sándor szakfelügyelő.

Az MKSZ szakemberei szerint a régióból sok tehetség került már ki, és bíznak abban, hogy ez a jövőben is így lesz. A jelenlegi felnőtt válogatottban is vannak megyei kötődésű játékosok, Bodó Richárd Mátészalkáról, Máthé Dominik Nyíregyházáról indult.

- Nagyon sok tehetséges, ügyes gyereket láttunk, mind a technikai felkészültségüket, játékkészségüket, fizikai állapotukat pontoztuk, így egy komplex eredményt kapunk. Május végére kialakul az a keret, melyet a serdülő válogatott edzőjének rendelkezésére bocsátunk, az adatokkal együtt – mondta Horváth László európai mesteredző.

A Megyei Kézilabda Szövetség is kiemelten figyel az utánpótlás nevelésre, ezért április 9-én előadásokat tartanak.

- Az utánpótlásról az utánpótlásért címmel tartunk rendezvényt, ahol Zsiga Gyula, az utánpótlás szakág vezetője is előadást tart, de szóba kerül a TAO támogatás és a strandkézilabda utánpótlás része is – mondta Dr. Tordai Ilona megyei vezető.

A strandkézilabda a világ minden részén egyre népszerűbb, így elképzelhető, hogy rövidesen olimpiai sportág lesz.