Rangadót játszanak a női röplabdások

Az első és a második csatája következik csütörtökön. A listavezető, a bajnokságban még százszázalékos Vasas vendége lesz a Fatum Nyíregyháza, mely jelenleg négy ponttal kevesebbet szerezve a második helyen áll. A fővárosiak eddigi öt meccsükből kettőt 3-0-ra, hármat 3-1-re nyertek, de a mieink is minden mérkőzésen szereztek pontot! Három alkalommal hármat, kétszer pedig egyet-egyet. 

A múlt héten mind a Vasas, mind a Fatum nemzetközi kupameccsen maradt alul, így most a bajnokságban szeretnének javítani. A mieink végre a sok utazás és meccs után szusszanhatnak egyet, és a héten már csak az angyalföldiekre kell koncentrálni. 

A Vasas 325 pontot szerzett eddig a mérkőzéseken, a legeredményesebb játékosuk a 72 pontos Taylor Bannister, de Karolina Fricova és Gyimes-Capet Zsófia is hatékonyan támad. A Nyíregyháza is ponterősen játszott eddig, 320 pontot szerzett, Nina Kocic pedig ebből 121-et vállalt magára. 

A csütörtöki Vasas – Fatum Nyíregyháza mérkőzés 20 órakor kezdődik, és az M4 Sport élőben közvetíti.