Rangadó előtt a Szpari
Rangadót rendeznek szombaton a labdarúgó NB II-ben. A Nyíregyháza Spartacus a Puskás Akadémiát fogadja a Városi Stadionban. Mindkét csapat a feljutást tűzte ki célul a szezon előtt, de az elmúlt fordulók a vártnál rosszabbul sikerültek, így pikáns meccsre van kilátás.

A szezon előtt a Puskás Akadémiát tartották a fogadóirodáknál a bajnoki cím legesélyesebb csapatának. Ehhez képest csak hat meccset nyertek, négyszer döntetlent játszottak, háromszor pedig kikaptak és a hatodik helyen állnak. A csalódást keltő szerepléssel nem elégedett a felcsúti klub vezetése. Nem elégedett Révész Bálint, a Nyíregyháza elnöke sem. A héten jelezte, következő két meccsét meg kell nyernie a Szparinak, ellenkező esetben személyi változások lesznek. Harsányi Zoltán játszott korábban a Puskás Akadémiában, most pedig abban bízik, itthon tartják a pontokat.

Minden meccsen úgy lépünk pályára, hogy három pontot akarunk szerezni. Sajnos most van egy komoly hullámvölgy és ez a fejekben is zavart okozott. De szó nincs arról, hogy nem szeretnénk nyerni, vagy nem lenne képes győzni a Szpari. Egyszerűen most minden kifelé pattan – mondta Harsányi Zoltán játékos.

A hazai együttesből Dragóner Filip sérülés miatt biztosan hiányzik majd, és Máté Péter sincs még bevethető állapotban, Rudolf Gergely és Dvorschák Gábor pedig térdszalagsérülések miatt nem léphet pályára. A találkozó szombaton 13 órakor kezdődik a Városi Stadionban.

Dankó László