Rally EB - novemberben Nyíregyházára érkezik a rangos mezőny

Rally EB - novemberben Nyíregyházára érkezik a rangos mezőny

November második hétvégéjén érkezik az Európa Bajnokság és egyben az Országos Bajnokságunk utolsó állomása, a Rally Hungary. A nyíregyházi központú esemény napokban megjelent versenykiírása igazi kuriózumokat tartogat - írja a rallysport.hu. 

A magyar bajnokság számára ugyan egy forduló még hátravan a nyíregyházi rajtig, az Európa Bajnokság elvárásai alapján azonban a napokban lehullt a lepel mindkét bajnokság utolsó állomását jelentő megmérettetéséről. Hazánkban a Mecsek útjain kell még meg kell mérkőzniük egymással a szereplőknek, és az EB résztvevői Magyarország előtt szeptember végén még egy ciprusi hajrát lenyomnak az izgalmas hajrá érdekében.

A versenykiírás a pénteki nap keretében egy erdőbényei kvalifikációval kecsegtet, melynek 4,9-es versenytávja jelenti a kezdő kilométereket. Az itt leggyorsabban teljesítő páros elsőként választhat magának rajtpozíciót. November 8-án este a Rabócsiringen az első szakaszt azonnal le is tudhatják a hétvége főszereplői, mely egy közel két és fél kilométeres részt fog jelenti hét órai rajttal.

Szombaton hat gyorsasági szakasz kerül terítékre kétszer hármas felosztásban, melyet egy napközbeni, nyíregyházi szerviz szakít félbe. A kezdés reggel kilenc órakor várható Újhuta és Nyíri között egy húszas távval, majd Füzér-Abaújvári elág és Mád-Disznókő következik. E három gyorsasági összességében 53,77 versenykilométert foglal magába, mely kört még egyszer háromnegyed hármas kezdéssel megismételnek a párosok.

Vasárnap szintén több mint egy százas táv áll a résztvevők előtt. Reggel nem sokkal kilenc óra előtt Óhuta és Fony tíz kilométeres részével hangolódhatnak rá a futam zárónapjának küzdelmeire. Az izgalmakat többek között Telkibánya-Újhuta jelentheti, hiszen e gyorsasági nem kevesebb, mint huszonkét kilométerrel várja majd a párosokat. Disznókő-Mád a soron következő kötelező feladat, majd egy nyíregyházi szuperspeciál is helyet kap a menetrendben hat kilométerrel. Egy szervizparkos szusszanás után Óhuta-Fony, Telkibánya-Újhuta és végül a Powerstage pontokért való küzdelemmel, Disznókő-Mád között zárulhat le mindkét bajnokság 2019-es szezonja - írta a rallysport.hu.  A versenyen több nyíregyházi versenyzőnek is szoríthatunk.