Prücsök, a legnagyobb varázsló – Pénteken bárki betekintést nyerhet egy varázslatos világba

Jan 15, 2026

Január 16-án érkezik a Bárány Frigyes Stúdió színpadára a Prücsök, a legnagyobb varázsló című előadás, melynek sajtós próbáját csütörtökön tartották. A főként gyermekeknek szóló darabot Illyés Ákos rendezésében láthatja majd a közönség.

 

Varázslatos utazás egy különleges világba

Készen állnak a premierre Tomku Kinga történetének, a Prücsök, a legnagyobb varázsló című darabjának színészei, akik csütörtökön sajtós próba keretében mutatták be az előadást. A történet főhősének, Blankának minden álma az, hogy ő legyen a legnagyobb varázsló. Amikor egy könyv segítségével egy mesebeli világba csöppen, rájön, hogy a varázslatok világában sem minden fekete-fehér, és muszáj hazajutnia. Illyés Ákos, a darab rendezője a próbán elmondta: a szülei által csak Prücsöknek szólított kislány karaktere különleges helyet foglal el a szívében, mivel nagyon szerethető és minden gyermek könnyen tud vele azonosulni. Elmondása szerint a darab lényege, hogy az ember megtanuljon hinni a varázslatban.

– Amiről szól, az talán az, hogy soha nem szabad elfelejtenünk azt, hogy varázslat igenis létezik, s mindig is létezett. S ami még nagyon fontos, hogy sokszínűek vagyunk, nem vagyunk egyformák, és ne is akarjunk soha azok lenni, ne akarjunk beállni a sorba, mert az egyszerűen nem jó. S hogyha vissza tudjuk nyerni a színeinket, a sokszínűségünket, akkor talán arról is szól a darab, hogy akkor sokkal szebbé tehetjük a világot, a környezetünket

– fejtette ki a rendező.

A darabot nemrég tesztközönség előtt is bemutatták. Illyés Ákos úgy tapasztalta, a kétévesektől egészen az iskolás korosztályig, minden néző élvezte az előadást. Aktívak voltak és érdeklődve követték az eseményeket. A rendező reméli, hogy mindenki hasonlóan fogja magát érezni a premier napján is.

Egy díszlet, amely kiegészíti a történetet

Illyés Ákos az általa tervezett díszletről is beszélt. Elárulta: ugyan módosítani kellett az eredeti elképzelésen, mégis sikerült megalkotni a tökéletes díszletet.

– Nyilvánvalóan volt egy kép a fejemben, álmodoztam valamiről, elképzeltem valamit. A valóságban természetesen nem tud minden úgy működni. De alapvetően azt gondolom, hogy sikerült olyan díszletet kitalálni, illetve a színház által legyártani, ami igenis szolgálja ezt az előadást, és sokat tud hozzátenni ehhez a kis mesés történethez

– tette hozzá Illyés Ákos.

A rendező reméli, hogy sokáig fogják játszani a darabot a színházban. A Prücsök, a legnagyobb varázsló premierje január 16-án 11 órától lesz majd a Bárány Frigyes Stúdióban. 

Előző hír
Új emlékhelyet avattak Nyíregyházán a doni hősök tiszteletére
Következő hír
Elítélte a bíróság a macsétás támadót - évekre börtönbe kerülhet

Kapcsolódó híreink