Pontok – 51 évesen
A Győr ellen aratott győzelem után toborzót tartott a Nyíregyháza Tigers. Az amerikai football csapat várja a sportág iránt érdeklődő fiatalokat.

Két élcsapattal játszott a bajnokság első két meccsén a Nyíregyháza Tigers. Előbb a Budapest Wolves, majd a Bratislava Monarchs otthonában kapott ki, de nem volt szégyenkezni valója. A pozsonyiak például 60 fős kerettel rendelkeznek, míg a nyíregyháziaknál mindössze 25 hadra fogható játékos volt. A Győr Sharks ellen viszont hazai környezetben már nyertek a tigrisek. A találkozón a csapat amerikai edzője, Bradley Hebing is pályára lépett. A tréner 51 éves, utoljára 1987-ben játszott tétmérkőzésen, de hogy nem felejtett semmit, jelezte, hogy TD-t ért el, és 6 pontot szerzett.

A HFL egy nagyon jó liga, mostani ellenfelünk, a Sharks pedig egy jó csapat. Az első fordulókban szerencsétlenek voltunk, most viszont sikerült javítani. A bajnokság évről évre egyre jobb, látható a fejlődés – mondta Bradley Hebing. 

A nyíregyháziak a találkozó után toborzót tartottak fiataloknak. Folyamatosan jelentkezhetnek azok, akik szeretnék kipróbálni az amerikai footballt. A Tigers legközelebb május 16-án lép pályára, akkor az Újpest Bulldogs lesz az együttes ellenfele.

Dankó L.